Orbán Viktor egyszeri félmillió forintot ígér az egészségügyben dolgozóknak.


Újbuda alpolgármestere, a Párbeszéd nevében online sajtótájékoztató Barabás Richárd tud ennél is jobbat:

százszázalékos béremelést sürget a koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozóknak.

A Párbeszéd ezen felül tartja egy korábbi javaslatát, miszerint a járvány idején minden állampolgárnak legyen legalább havi 100 ezer forintos jövedelme.

Barabás Richárd közölte azt is, hogy nem értenek egyet az önkormányzati források további elvonásával (a kormány erre törekszik), "hiszen a járvány elleni védekezésben nagy feladatokat vállaló települések egyébként is elesnek a helyi iparűzési adóból és a parkolási díjakból származó bevételeiktől".

Barabás Richárd szerint szükségessé vált a szolidaritási adó kivetésére, melynek alanyai az utóbbi időben állami megrendelésekből meggazdagodó oligarchák lennének.

Nyitóképünkön Karácsony Gergely oldalán Barabás Richárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!