Az MSZP 70 ezer forintra emelné a 2008 óta nem emelt, azóta 28 500 forinton beragadt nyugdíjminimumot - írta a Cívishír.hu a párt keddi sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján. Ezzel biztosítanák, hogy a minimálnyugdíj elérje az általuk adómentesnek elképzelt minimálbér 50 százalékát.


Egy tavaly december végi kormányrendelettel egyébként a kormány azt is elintézte, ne csak 2021-ben ne emelkedjen a minimálnyugdíj, hanem időkorlát nélkül 28 500 forinton betonozták be a teljes öregségi nyugdíj legkisebb összegét - írta januárban a Nyugdíjguru.hu.

Amikor a Magyar Államkincstártól nyugdíjstatisztikát kérünk, azt mindig hangsúlyozzák, hogy a jellemzően alacsony (50 ezer forint alatti) ellátásra jogosultak jelentős része külföldről is kap ellátást. Ami még fontos, hogy a minimálnyugdíjtól számos más ellátás összege is függ, például a gyes.

A szocialistáknak más terveik is vannak, például a nyugdíjemelés meghatározásánál az infláció mellett a keresetek emelkedését is figyelembe vennénk, de úgy, hogy az inflációval mindenkinek a nyugdíját megemelnénk. A bérnövekedés alapján fennmaradó részt pedig minden nyugdíjas azonos összegben kapná meg. Így az alacsony nyugdíjak gyorsabban emelkednének, mint a magas nyugdíjak. Folytatnánk a 13. havi nyugdíj visszaépítését is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!