Közbiztonság, közrend, valamint mások jogainak és szabadságának védelmére hivatkozva a rendőrség előírta, hogy július 6-ára bejelentett felvonulást a szervezők három beléptetési pont felállításával, rendezői beléptetéssel kötelesek megtartani.

A Fővárosi Törvényszék mai ítéletében kimondta, hogy a szervezőknek a rendőrségi határozatban megjelölt beléptetési pontok mellett valamennyi, a bejelentett útvonalhoz tartozó közterületen, útkereszteződésenként 1-1 beléptetési pont felállítására lehetőségük van.

Budapest, 2018. július 7. Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemû és queer emberek) fesztiválja, a 23. Budapest Pride felvonulásának résztvevõi a fõvárosi Városligeti fasorban 2018. július 7-én. MTI Fotó: Mónus Márton

Újra kordonok közé szoríthatják a Pride-ot

2018-ban első alkalommal nem barrikádozták el a hatóságok a menetet.

Az ítélet szerint a rendőrség alappal jutott arra a következtetésre, hogy korlátozó határozat meghozatala szükséges. A törvényszék ugyanakkor a korlátozást a rendőrség által feltárt kockázathoz képest aránytalannak tartotta. Elfogadva, hogy a rendezvény résztvevőinek, valamint harmadik személyeknek a biztonsága egyaránt azt indokolja, hogy ellenérzelmű személyek ne jussanak be a rendezvényre.

Emiatt indokolt a beléptetési pontok felállítása, azok számát azonban nem tartotta szükségesnek három pontra korlátozni. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a statikai pontokon a rendőrség határozata szerint kijelölt három, rendezői közreműködéssel biztosított, beléptetési ponton kívül az útvonalon található valamennyi útkereszteződésben indokolható a csatlakozás lehetősége.

Ennek azonban az a feltétele, hogy a rendezők biztosítsák a beléptetést. A Fővárosi Törvényszék megítélése szerint ezekkel a feltételekkel mind a gyülekezési jog érvényesülése, mind a biztonsági követelmények biztosíthatók.

Kiemelt kép: Berecz Valter /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!