Beismerte tettét az a hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolt férfi, aki pár nappal ezelőtt veréssel fenyegette a rendőröket Ózdon.


A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a középkorú férfi nagyobb mennyiségű alkoholt ivott, majd este 11 körül egy ózdi nemzeti dohánybolt előtt baráti társaságával további szeszes italt fogyasztva hangoskodott. A társaság agresszív, megbotránkoztató magatartása miatt a dohánybolt eladója segélyhívásban rendőri intézkedést kért.

A kiérkező rendőrök a férfival és további négy személlyel intézkedtek. A férfi és két társa a többszöri rendőri felszólítás ellenére is tovább balhézott, ezért őket előállították.

A küzdősportokban járatos, erős testalkatú férfi a szolgálati gépkocsiban az előállításában megerősítő erőként közreműködő két rendőrt veréssel fenyegette meg, majd a kapitányság folyosóján vele szemben intézkedő rendőr őrmestert is többször ugyanígy fenyegette agresszívan felé lépve, miközben egy jelen lévő másik rendőr irányába is fenyegetően indult meg.

Az elkövető sem a gyanúsítás közlése, sem őrizetének elrendelése ellen nem élt panasszal, vallomást tett, cselekményét kezdetben csak részben ismerte el, majd az egyik rendőr által testkamerával rögzített felvétel elé tárását követően teljes körűen beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Debreceni Regionális Nyomozó próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést kért a férfire.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!