Kedden az előkészítő üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa előtt annak a 29 éves volt katonának a büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy tavaly áprilisban megerőszakolt egy nőt egy házibuli után. A vádirat szerint a küzdősportokat űző férfi egy taxisra is rátámadt 2019 decemberében.


A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a férfi nem ismerte be a szexuális erőszakot, ezért a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. A másik vádponttal kapcsolatban ellenben nem vitatta a felelősségét.

A vádirat szerint a kisportolt testalkatú, küzdősportokban magas fokon jártas férfi ittasan, egy házibulit követően erőszakoskodni kezdett egy 41 éves nővel a közös ismerősük lakásán, és minden előzmény nélkül, a nő akarata ellenére szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette.

Az ügyészség korábbi tájékoztatása szerint a nő végig kérte, hogy a nála jóval erősebb fizikumú férfi hagyjon fel az erőszakkal, és fizikailag is ellenállt.

Eközben a nőnek sikerült szabadulni a fogásból, megpróbált felállni, a férfi azonban megragadta a nyakát és visszarántotta az ágyra, majd mindkét kezét lefogta és az ellenkezése ellenére tovább közösült vele.

Az őrmestert azzal is vádolják, hogy 2019 decemberében ittasan bántalmazott egy taxist, miután fizetés nélkül akart távozni a taxiút megtétele után. Szóváltás alakult ki kettejük között, majd az ittas állapotban lévő katona rátámadt a sofőrre.

A taxis próbálta elkerülni a további bántalmazást és kérte az őrmestert, hogy hagyjon fel a cselekményével, de hiába, A megvert taxis nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!