Már nyolc hónapja külön élnek, ez idő alatt javult a kapcsolatuk is, de a válópert még nem adták be.


A Story magazinnak árulta el Tápai Szabina, hogy véget ért a házasságuk Kucsera Gáborral. A két egykori sportoló egy évvel ezelőtt adott utoljára közösen interjút, azóta a kapcsolatukat és családi életüket is elzárták a nyilvánosság elől. Mivel azt mondták, hogy azért döntöttek így, mert a közös médiaszereplés nem volt jó hatással a házasságukra, sokan már azt gondolták, hogy a pár kapcsolata válságba került.

Tápai Szabina azt mondta, nem házasodott meg, hogy elváljon, és nem is bánta meg, hogy feleségül ment Kucsera Gáborhoz, hiszen számára tényleg ő volt a nagy ő.

- mondta a 24.hu szemléje szerint.

Azt sem tagadta, hogy a szakításukban harmadik fél is közrejátszott.

Tápai Szabina elmondása szerint két és fél éven át várt arra, hogy változzon a helyzet köztük, de ez nem történt meg. Szerinte elmentek egymás mellett, és már nem úgy viselkedtek egymással, mint férj és feleség. Most már csak szülőtársakként tekintetek egymásra, és amióta külön élnek, sokkal jobban is nevelik agyerekinket.

- véli Tápai.

Azt is elárulta, hogy nehezen hozta meg a döntést, de kitart mellette. A válópert még azért nem nyújtotta be, mert szerette volna megvárni, hogy ez egy végleges döntés legyen, ne egy dühvezérelt cselekedet. Ő viszont már úgy érzi, hogy gyakorlatilag már elváltak - érzelmileg.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!