A pár nappal ezelőtti Megafon-rendezvény eddig azzal kevert port, hogy a kormánypropaganda eseményen Kárász Róbert, az ATV munkatársa is részt vett, és érdeklődve csüngött Szijjártó Péter eligazító szavain. Ezután az ATV vezérigazgatójának magyarázkodnia is kellett, hogy kollégája miért pózolt a NER-t fényező beszélőfejekkel. Amúgy Kárász kérdéseket felvető, zavaros ügyeiről korábban már mi is többször írtunk.

A Telex ma megnézte a Megafonon tartott Szijjártó beszédét, és abból egy érdekes történetet emelt ki.

A külügyminiszternek ma már lassan 300 ezer Facebook-követője van, igaz, pár évvel ezelőtt még nem nagyon volt kedve felmenni a közösségi oldalra. Erről ő maga beszélt a propagandisták előtt, felidézve, hogy a 2018-as választási kampányban Rogán Antal mondta neki, hogy csinálnia kellene egy Facebook-oldalt. Ez nem nagyon hatotta meg a külügyminisztert, és Menczer Tamás, akkori sajtófőnöke is hiába rágta a fülét napi szinten, hogy menjen fel Facebookra. Aztán jött 2020 eleje - idézte fel emlékeit Szijjártó -, amikor egy hazafelé tartó repülőúton Orbán Viktor nekiszegezte a kérdést: "Péter, és mikor lesz Facebook-oldalad?"

Szijjártó erre csak annyit bátorkodott mondani a kormányfőnek, hogy "hát még nem mondtad, hogy legyen", mire a miniszterelnök visszakérdezett, hogy

szerinted, ki üzente. Egy hét múlva lett, természetesen. 2020 február óta, nincs még két éve, hogy kiváló Facebook-aktivitásomat is megkezdtem.

Ugyanakkor a külügyminiszter a Facebook-oldalának adatai szerint, nem 2020-ban, hanem 2019-ben regisztrálták az oldalát.

Szijjártó egyébként korábban minden este jelentést kért a sajtósaitól, hogy hány médiamegjelenésük volt aznap, mióta fent van Facebookon, már azzal kell kezdeni az esti beszámolókat, hogy hány új követőt szereztek a közösségi médiában. A miniszter facebookos imidzsén egyébként egy tízfős sajtós stáb dolgozik.

Frissítés: Megkérdeztük ezzel kapcsolatban a Külügyminisztériumot, ahol azt a választ kaptuk, hogy csupán annyi történt, hogy az oldalt hamarabb regisztrálták (2019 decemberében), minthogy arra posztolni kezdtek volna. A posztolás, az aktív jelenlét így a Szijjártó által megadott időszakban, az Orbán Viktorral történt beszélgetés után kezdődött. A minisztérium azt is megjegyezte, hogy a külügyminiszter Facebook-oldalát az amúgy évek óta vele dolgozó sajtóstáb gondozza.

Paczolay Máté, a minisztérium sajtófőnöke azt mondta a 24.hu-nak: "Készültünk rá, hogy előbb-utóbb meg fogunk jelenni a közösségi térben is, ezért az oldalt már 2019 decemberében létrehoztuk, azonban a Külügyminiszter még bő két hónapig nem adott indulási engedélyt. Az oldal teljesen inaktív volt, rajtunk kívül más nem is láthatta. A miniszter által elmondottak nyomán 2020 februárjában gyors fordulat következett be, így aktiváltuk az oldalt és közzétettük rajta az első tartalmakat."


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!