A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, a hozzátartozók viszont azt mondják, nem maguktól szedték be a halálos adag drogot azok a harmincas éveiben járó férfiak, akik a közelmúltban halálra fagytak egy bérelt ház udvarán az Egyesült Államokban.


Három, harmincas éveben járó férfi holttestét fedezték fel Kansas City-ben, egy bérelt ház udvarán.

A három embert utoljára két nappal korábban látták élve, a Kansas City Chiefs – Los Angeles Chargers amerikaifutball-mérkőzést követően, egy partin. A holttesteket az egyik áldozat menyasszonya találta meg, miután kétségbeesetten betört az udvarba. A baráti társaság tagjai az első hírek szerint kábítószert és alkoholt fogyasztottak.

A rendőrség a történtek után azt mondta, hogy az ügyben nem indítanak vizsgálatot, az egyik elhunyt férfi szerettei szerint azonban Jordan Willisnek, a házigazdának komoly szerepe volt a hármas halálesetben.

„Meg vagyunk győződve arról, hogy Jordan Willis valamilyen módon szerepet játszott ebben. Négyen voltak a házban és most közülük hárman meghaltak, ő pedig nem” – mondta az egyik áldozat, David Harrington apja.

„Arra gondolok, hogy ők hárman hallottak vagy láttak valamit, amit nem kellett volna, és emiatt megszabadult tőlük” – tette hozzá a gyászoló szülő.

A legfrissebb hírek tovább bonyolították a helyzetet: a toxikológiai jelentések szerint

Ez pedig tovább erősíti bennük azt a gyanút, hogy nem baleset, hanem bűncselekmény történt – írta a New York Post.

A szülők szerint egyik férfi sem volt kábítószer-függő és „mások nyomására” szedhették be a drogok halálos kombinációját. „Valaki adott nekik valamit, ami megölte őket” – mondták a hozzátartozók.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!