Pjotr Kucserenko egy orosz delegáció tagjaként utazott Kubába, a hazafelé tartó úton lett rosszul. Korábban egy újságírónak négyszemközt "fasiszta inváziónak" nevezte Oroszország Ukrajna elleni támadását.


Megbetegedett a Kubából hazafelé tartó repülőúton, majd meghalt az orosz tudományos és felsőoktatási miniszterhelyettes, Pjotr Kucserenko.

A minisztérium honlapján a haláleset kapcsán csak annyit közöltek, hogy Kucserenko egy orosz delegáció tagjaként üzleti úton járt a közép-amerikai országban. A repülőgépe Minyeralnije Vodi városában szállt le, ahol az orvosok próbálkozása ellenére életét vesztette.

A 46 évesen elhunyt politikus családja szerint szívbetegség okozhatta a férfi halálát, de biztosat csak a szerdai boncolás után tudnak majd mondani.

Az esetet különösen érdekessé teszi, hogy Roman Super, Oroszországból a háború kirobbanása után elmenekült újságíró állítása szerint Kucserenko volt az, aki arra biztatta, hogy hagyja el az országot.

- mondta állítólag a miniszterhelyettes.

Super rákérdezett Kucserenkonál arra, hogy ő is elhagyja-e az országot, ha ez a véleménye a jelenlegi helyzetről. A politikus azonban erre azt válaszolta, hogy ez már nem lehetséges, mert elvették az útlevelét, ráadásul sehol sem fogadnának szívesen egy orosz miniszterhelyettest egy ilyen "fasiszta inváziót" követően.

- mondta Kucserenko, aki azt is elárulta az újságírónak, hogy antidepresszánst és nyugtatót is szed.

Az ukrán-orosz háború kitörése óta már több olyan gyanús haláleset is történt orosz üzletemberek és tisztviselők körében, ahol tisztázatlanok maradtak a körülmények.

(via rtl.hu, CNN)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!