A pár napja leadott éves beszámoló szerint a korábbi "központi" Vajna-cég, az AV Investment tulajdonosa több mint 37 millió dollárt, azaz nagyjából 11,6 milliárd forintot vett ki a vállalatból - írja cikkében a G7, amely Andy Vajna bőséges és szövevényes hagyatékát vizsgálta meg közelebbről. A tranzakció haszonélvezője Vajna Tímea lehet.


A korábbi kormánybiztos cégbirodalmával mi is többet foglalkoztunk, a G7 friss anyaga most újabb mozgásokat rögzít a témában. Például azt, hogy

  • május közepe óta már nem közvetlenül Vajna Tímea a tulajdonosa annak a több tízmilliárd forintnyi cégvagyonnal rendelkező AV Perfect Kft-nek, amit férjétől, a néhai Andy Vajnától örökölt.
  • A társaság ugyanis egy frissen alapított Las Vegas-i céghez került, amiről túl sokat nem lehet tudni, mindössze annyit, hogy a két vezetője Vajna Tímea és az a Samuel Russell Falconello. "Emellett a magyar cégbírósághoz leadott iratokból az is kiderül, hogy a VMT Holdings nem adásvétellel szerezte meg az AV Perfectet, hanem Vajna Tímea nem vagyoni hozzájárulásként adta a cégnek. Ez arra utal, hogy legalább részben ő lehet az új Las Vegas-i társaságnak is a tulajdonosa."

Kiemelt kép: RTL Klub / Sajtóklub


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!