Hiába ért el 65 millióval nagyobb árbevételt a Mr. Funk (amibe a 2018 végi adásvétellel 2019 elején beleolvadt a The Donut Library is) tavaly, mint egy évvel korábban (235 millióról 300 millió forintra nőtt), ismét mínuszban zárta a 2019-es évet: igaz, a 2018-as 92 millióhoz képest tavaly "csak" 75 milliós volt a veszteség. Bérekre ugyanannyit költöttek, az anyagjellegű és az egyéb ráfordítások viszont 30-30 millióval nagyobbak voltak, mint 2018-ban.

Vajna Tímea egyéb érdekeltségei:

  • A Dorottya Diamond Palace az Opten céginformációs rendszer adatai szerint felszámolás alatt van. Tavaly nyáron elsőként írtuk meg, hogy a Dorottya utcai ékszerpalotát kipakolták. A cégről az utolsó beszámolót két éve ilyenkor nyújtották be a 2017-es évről.
  • A szépségversenyeket is szervező Beauty Enterprises-ról legutóbb tavaly májusban nyújtottak be beszámolót, így a cég tavalyi eredményéről nincsen információnk.

Nem mindenkinek megy ilyen rosszul az üzlet: Sebestyén Balázs tavalyi eredményei után közel negyedmilliárd forintot vett ki osztalékként a cégéből.

Sebestyén Balázs 247 millió forint osztalékot vett ki a cégéből

A koronavírus miatt szeptember 30-ig kellett benyújtaniuk a cégeknek a 2019-es évről szóló beszámolóikat - most megérkezett Sebestyén Balázsé is.

Kiemelt kép: Getty Images/Frazer Harrison


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!