Az emberek többségének életében a legbiztosabb pont, hogy szüleikre bármikor támaszkodhatnak. Bármi baj van, számíthatnak rájuk. Kivéve, ha mondjuk a szülők valamiért kitagadták őket.
Például, mert nem olyan nemű párt választottak maguknak, amilyenre a kedves mama és papa számított.
Ezernyi sztorit ismerhetünk olyan fiatalokról, akikkel csak azért szakították meg egy életre a kapcsolatot a szüleik, mert lány létükre lányokba, fiúként srácokba szerettek bele.
Ezt a tragikus helyzetet ismerte fel egy pennsylvaniai férfi, Scott "Howie" Dittman, aki elment a pittsburghi Pride-ra, és barátaival együtt "pótapai" és "pótanyai" ölelést biztosított bárkinek, aki igényt tartott rá. Talán nem is gondolta, hogy ennyien élnek majd a lehetőséggel. Több százan jöttek oda hozzájuk ismeretlenül, hogy néhány másodpercre átöleljék egymást - ezzel persze nem lehet évek szülők nélküli létét kárpótolni, de a gesztus fontossága rengeteg embert megérintett.
Dittman azt írja Facebook-oldalán, az ölelések többnyire vidámak voltak, de megosztott néhány szomorú történetet is:
A srác 19 volt, amikor a szülei megtudták (hogy meleg). Azóta nem beszélnek vele. Sírt a vállamon. Zokogott. Mindent elmesélt. Kicsit már magam is éreztem azt a fájdalmat, amit nap mint nap a vállán cipel. A szerelme miatt tagadták ki. És 2019. június 9-én a szeretetet ünneplő eseményen egy "ingyen ölelés" pólót viselő vadidegen vállán fakadt ki.
Egy lányról pedig ezt írta:
Minden porcikájával ölelt. Ugyanígy öleltem én is. Olyan sokáig fogott, szinte összeolvadtunk, és közben vég nélkül hálálkodott. Azóta sem tudok nem rá gondolni. Mi mindenen mehetett keresztül a családjával… azokkal az emberekkel, akik amúgy azért lennének, hogy minden helyzetben támaszt nyújtsanak. Kihez fordulhat, ha szerelemmel, pénzzel vagy csak úgy, az élettel kapcsolatos tanácsra van szüksége? Kikkel osztja meg egykori emlékeit? Milyenek a nyaralásai? Milyen gyakran számíthat olyan telefonhívásokra, amikor a vonal másik végén feltétel nélküli szeretetet biztosító személy van? Nem ismerem a teljes történetét. De nem tévedhetünk nagyot, ha feltételezzük, hogy elvesztette mindazokat, akiknek a legjobban - és örökké - szeretniük kellene őt.
Egy posztban Dittman a szülőkhöz fordult:
Képzeljétek el ezt, szülők. Gondoljatok bele, hogy a gyereketek annyira elveszett a hiányotok miatt, hogy egy vadidegen karjaiba zuhanva zokog, csak azért, mert az egy apai ölelést felajánló pólót visel. Gondoljatok bele, milyen erős fájdalmat érezhetnek. Próbáljátok elképzelni, milyen mélyek lehetnek ezek a sebek.
