A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a középiskolás diákkal szemben, aki megfenyegette, majd megverte a testnevelés órán az osztálytársát tavaly tavasszal.


A diák két alkalommal is veréssel fenyegette meg fiatalkorú osztálytársát, azért, hogy félelmet keltsen benne. Tavaly márciusban ismét szóváltásba keveredtek egymással, melynek során az elkövető először ököllel hasba verte, majd a fejbe vágta és megrugdosta. A fiatalkorú áldozat arccsonttörést, valamint orrsérülést szenvedett, melyek gyógytartama együttesen meghaladja a 8 napot.

Az összevert diák joghatályos magánindítványt terjesztett elő az őt erőszakos cselekmények elkövetésével zaklató osztálytársával szemben, így a támadóval szemben zaklatás, valamint súlyos testi sértés miatt emelt vádat a járási ügyészség.

Fotó: Illusztráció/ AFP PHOTO/Johns Hopkins Medicine


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!