Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség azzal a helyi férfival szemben, aki tavaly márciusban a kialakítás alatt álló szegedi járványközpontból lopott. A férfi kihasználta, hogy az építőmunkások és a dolgozók az központ kialakításával és felszerelésével vannak elfoglalva, és a főbejáraton bement a Szegedi Tudományegyetem telephelyére.


A férfi az infektológiai osztály egyik szobájából ellopott egy számítógépet, a hozzá tartozó monitorral, billentyűzettel és egérrel együtt, mindösszesen 150 ezer forint értékben. A férfi ezt követően a számítógépet ötezer forintért eladta egy ismerősének. A nyomozás során az ellopott értéktárgyak mintegy 130 ezer forintot kitevő része lefoglalással és a sértett részére történő kiadással megtérült.

A férfi a bűncselekményt a veszélyhelyzet ideje alatt, a koronavírussal fertőzött betegek intenzív osztályos ellátását végző intézmény sérelmére követte el. Az ügyészség lopás miatt emelt vádat az elkövető ellen, míg a vevőjét orgazdasággal vádolja.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!