Egy hétfői közlemény szerint a metropolita kezdeményezte Sz. atya távozását Máriapócsról, ami végül 2023 decemberben meg is történt.


A 444 tárta fel Sz. atya ügyét még 2023 áprilisában: a görögkatolikus Sz. atya egy gyermekvédelmi intézmény vezetője volt, amikor a Gyermekvédelmi Szakszolgálat feljelentette egy kamasz lány molesztálása miatt.

Ezt az eljárást lezárták, Sz.-t az egyház áthelyezte a megye másik végébe, ám nem sokkal később már az új szolgálati helyén is feljelentette őt egy 9 éves kislány anyja.

– áll a Hajdúdorogi Főegyházmegye hétfői közleményében.

Tavaly nyáron a 444 úgy értesült, hogy már öt kiskorú zaklatásának ügyében folyik a nyomozás, de ezt akkor nem tudták megerősíteni, mert a rendőrség a folyamatban lévő ügyről nem akart nyilatkozni.

A hétfői közlemény szerint a pap az eltiltás után már nem maradt a nemzeti kegyhelyen, mert

A hétfői közleményéből most kiderült, hogy a Debreceni Járásbíróságon vádat emeltek Sz. atya ellen. Azt is bejelentették, hogy a nyomozással párhuzamosan elindult az egyházi belső vizsgálat is.

(via 444.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!