Balog azt mondta, hogy akitől kellett bocsánatot kért. Pop Mert szerint azonban az érintettekhez semmilyen bocsánatkérés nem érkezett senkitől.


„Másokkal egyetemben az én véleményemet is kikérték és a rendelkezésre álló információk alapján egyetértettem azzal, hogy kegyelmet kapjon. Tévedtem és hibáztam. Akitől ezért bocsánatot kell kérnem, attól bocsánatot kértem és kérek” – ezt mondta keddi nyilatkozatában Balog Zoltán református püspök, az Orbán-kormány korábbi minisztere a kegyelmi ügy kapcsán.

A bántalmazottak viszont nem így gondolják: az egyik bicskei áldozat, Pop Mert arról beszélt az RTL Híradónak, hogy tőlük személyesen nem kért bocsánatot Balog Zoltán.

A nyilatkozat pedig alkalmas arra, hogy azt hamis látszatot keltse, hogy neki nagy érdemei vannak a bicskei ügy megoldásában. Ez nem igaz” – mondta Pop Mert.

A református egyház második embere, Fekete Károly püspök ma ismét azt javasolta Balog Zoltánnak, hogy mondjon le. Orbán Viktor sajtófőnökének közleménye szerint a miniszterelnök a református egyház tagjaként bízik az egyház vezetésében és erejében.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!