Rasovszky Kristóf nyerte a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatát, amelynek záró állomását Abu-Dzabiban, a rövidpályás világbajnokság helyszínén rendezték.

A címvédő olimpiai ezüstérmes magyar versenyző a csütörtöki versenyen harmadik helyen ért célba, az összetettben vele küzdő francia Marc-Antoine Olivier-t viszont ütésért kizárták, ennek köszönhetően a veszprémiek kiválósága diadalmaskodott a szériában. Ezzel egyébként begyűjtötte az 50 ezer dolláros bónuszt is.

A versenyt az olimpiai bajnok német Florian Wellbrock nyerte, írja az MTI.

"Fogalmam sem volt, mi történt Marc-Antoine-nal, azt hittem, előttem van, elment a többiekkel, és úgy gondoltam, negyedik lettem, bár tény, mintha csak két embert láttam volna a vége felé. Aztán a célban kérdeztem Domenicót, ki a harmadik, mondta, te, és akkor már sejtettem, hogy itt valami furcsa történt.

Mondjuk érdekes, hogy Rio óta egyetlen nagyobb versenyen sem zártak ki senkit a sztárok közül, kicsit sajnálom Marc-Antoine-t, hogy ez vele épp itt történt meg, hiszen csak úgy nyerhettem meg az összetettet, ha belekeveredik valami malőrbe.

Maga a verseny nem volt rossz, sikerült végig elöl maradni, ha nincs az az apró eltévedés - valamiért azt a bóját sosem sikerült normálisan belőnöm -, meg nem megyek ki az utolsó kör előtt még inni, akkor talán ott tudtam volna maradni Florianékkal, de hiába éreztem magamban az erőt, most nem volt meg az a sebesség, ami ahhoz kellett volna, hogy utolérjem őket. Ettől még nagyon boldog vagyok, az egész idényemben sikerült egy kiegyensúlyozott, magas szintet hozni, az összes versenyen az első ötben lenni, többnyire a dobogón, ami nagyon jó dolog"- idézi az úszószövetség közleménye Rasovszkyt, aki 2019-ben is megnyerte a sorozatot.

A verseny végeredménye

1. Florian Wellbrock (német) 1:48:09.4,

2. Domenico Acerenza (ITA) 1:48:12.0,

3. Rasovszky Kristóf 1:48:23.6…

21. Betlehem Dávid 1:48:56.5…

24. Gálicz Péter 1:49:15.2…

32. Sárkány Zalán 1:51:06.6…

52. Kovacsics Márk 1:55.46.6

Az összetett végeredménye:

1. Rasovszky Kristóf 2550 pont,

2. Marc-Antoine Olivier (francia) 2400,

3. Niklas Frach (német) 1650,

4. Matteo Furlan (olasz) 1130,

5. Axel Reymond (francia) 1120

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!