Conor McGregor tudja, hogyan kell visszatérni egy bő egyéves szünet után: a 31 éves ír ketrecharcos mindössze 40 másodperc alatt győzte Donald Cerronét a UFC Las Vegas-i gáláján.

McGregor visszatért, 40 másodperc alatt KO-zta ellenfelét

Elég hamar véget ért az év egyik legjobban várt meccse.

Ráadásul sokat javított ezzel a mérkőzéssel a saját megítélésén is. Már a felvezetésnél is sokkal visszafogottabb volt a megszokottnál, majd a meccs végén is megölelte riválisát, illetve Cerrone nagymamáját, aki egyébként félbeszakította a ringben készült interjút, hogy az unokáját vigasztalja.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ufc (@ufc) által megosztott bejegyzés, Jan 18., 2020, időpont: 10:41 (PST időzóna szerint)

Conor McGregor ezzel az elsöprő sikerrel bizonyította, hogy még mindig a UFC egyik legkomolyabb harcosa. Egyből el is indult a találgatás, ki ellen lehet a következő meccse, Dana White, a sorozat főnöke azonban egyértelművé tette: azt szeretné, ha a Habib Nurmagomedov elleni visszavágó összejönne.

A dagesztáni 2018 októberében győzte le McGregort, a botrányos véget ért meccs után mindkettejüket eltiltották. Nurmagomedov szeptemberben tért vissza győzelemmel, az írnek pedig a mostani volt az első mérkőzése azóta.

Kiemelt kép: Steve Marcus/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!