Szégyennek és gyalázatnak nevezték a köztársasági elnök döntését. Előkerült a pedofilmaffia és a pedofillobbi kifejezés is. Péntekre tüntetést szerveznek az államfő ellen.


Ahogy arról korábban is írtunk, az ellenzéki pártok rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek Svédország NATO-csatlakozásának ügyében. A kétharmados többséggel rendelkező kormánypárt előre jelezte, hogy nem lesz ott az ülésnapon, eljött viszont hat nagykövet, hogy jelenlétükkel nyomást gyakoroljanak a Fideszre.

Nem egyedül a csatlakozás volt a téma az ülésen. Az ellenzéki pártok (mínusz a napot szintén bojkottáló Mi Hazánk) beszéltek Novák Katalin döntéséről is, amivel elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyerekotthon pedofil bűncselekmény miatt elítélt igazgatójának bűntársát.

A Jobbik-Konzervatívok képviselője, Brener Koloman lemondásra szólította fel a köztársasági elnököt.

A Momentum frakciója meghívókat tett le a fideszes képviselők padsoraiba, amivel egy pénteki, Novák Katalin elleni tüntetésre hívta őket.

Tordai Bence a Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője egyenesen „pedofillobbiról” és „pedofilmaffiáról” beszélt, aminek szálai szerinte a „Sándor-palotáig érnek”. Azzal is egyetért, hogy az államfőnek le kell mondania, mert „szégyen, gyalázat”, amit tett.

A DK-s Vadai Ágnes bejelentette, hogy pártja megfosztási eljárást kezdeményez Novák ellen, mert „nem lehet tovább köztársasági elnök az a nő, aki ehhez aláírását adja” – fogalmazott. „Undorodom a Fidesznek kedves pedofiltól, undorodom attól, aki kegyelmet ad, és undorodom attól, aki pedofilsimogató cikket ír” – tette hozzá.

Az MSZP később jelezte: szintén támogatják a megfosztási eljárás megindítását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!