Több mint 100 napos várakozás után, július 2-án a magyar filmek hónapjával nyitjuk újra mozijainkat


- közölte Facebook-oldalán a Cinema City Magyarország.

Mint írják, programjukban kiemelt szerepet kapnak majd a magyar filmek, többek között Szabó István, az Oscar-díjas Mephisto filmrendezőjének legutóbbi filmje, a Zárójelentés; Básti Juli, Tenki Réka és Mészáros Béla főszereplésével a Seveled című alkotás; vagy a Vad erdők, vad bércek - A fantom nyomában természetfilm is.

Hozzátették, a magyar és európai filmek mellett a márciusi filmkínálat is visszakerül a műsorra, így a Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk, a Dolittle, a Bloodshot, A sötét vizeken, vagy Guy Ritchie rendezésében, az Úriemberek. Újdonságként érkezik Jessica Chastain főszereplésével az AVA vagy a Juliette Binoche nevével fémjelzett Hogyan legyél jó feleség? francia vígjáték is.

Az első hetekben az alábbi intézkedésekre kell majd számítani a mozikban:

  • a jegyrendszer az egyes tranzakciók között automatikusan kihagy majd egy helyet,
  • minden munkatárs maszkban szolgálja ki a vendégeket,
  • folytatják a közösségi terek, így a lobbyk, mosdók, termek rendszeres takarítását, fertőtlenítését és a mozik területére kézfertőtlenítőt helyeznek ki,
  • a Cinema City Aréna VIP-ban az önkiszolgálás helyett munkatársaik szolgálják majd fel a már megszokott ételkínálatot.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: MTI Fotó: Balogh Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!