A zenében és a sportban sok a közös; az egyik, hogy ha valaki nem gyakorol, nagyon hamar kijön a gyakorlatból. A hivatásos zenészeknek, kórusoknak ezért ugyanolyan fontos a rendszeres próba, mint a sportolóknak az edzés. A Bécsi Énekakadémia, a neves Wiener Konzerthaus kórusa egy profi egyesület, amely nyolcvan tagjával heti háromszor tart énekpróbát. Jelenleg nem lépnek fel, élő közvetítésekre és jövőbeni fellépésekre gyakorolnak - olvasható a Bécs külképviseleti irodája által kiadott közleményben.


Természetesen ahhoz, hogy valaki részt vehessen a próbán, a járvány miatt szigorú szabályoknak kell eleget tenni.

Csak akkor mehet valaki a próbákra, ha tökéletesen egészséges. Közvetlenül előtte kötelező a kézfertőtlenítés és egy antigén-gyorsteszt amit a helyszínen meg lehet csináltatni. A kontaktkutatás megkönnyítése érdekében pedig listát vezetnek és minden próbáról fényképek készülnek. A légcserélő berendezésnek köszönhetően óránként többször is kicserélődik a próbaterem levegője. Az éneklés alatt kötelező egymástól kétméteres távolságot tartani, így a kedélyes csevelyeket egy időre nélkülözni kell. Mindezen óvintézkedések mellett minden kórustag FFP2-es maszkot visel.

Mivel az énekléshez rengeteg levegő kell, felmerülhet a kérdés, nem akadályozza-e maszk a kóristákat a gyakorlásban. A kórustagok szerint, bár a maszkban való éneklés nem a legkellemesebb dolog, még mindig jobb, mint egyáltalán nem énekelni. Mindenki privilégiumként éli meg, hogy a pandémia idején is próbálhatnak és átérzik a felelősség súlyát. A közlemény szerint az Énekakadémia sokféle maszkkal kísérletezett, közben pedig a kilélegzett aeroszol szintjét is mérték kamerák segítségével. Végül a magas biztonságot nyújtó FFP2-es maszk mellett döntöttek. Idővel mindenki hozzászokott a viseléséhez és az éneklés is jobban ment, mint hitték.

Ráadásul kiderült, hogy a maszk nemcsak a vírus ellen véd, de az összhangzatot is javítja. Ennek oka lehet, hogy a védőeszköz kiszűri az esetleges csúcsfrekvenciákat.

A kórus természetesen nem fog ezentúl mindig maszkban próbálni, de ha a hangok nem szólnak elég egységesen, előfordulhat, hogy ehhez a jól bevált módszerhez nyúlnak. A tesztelés, a maszkviselés és a szellőztetés hatásos receptnek bizonyult: a Bécsi Énekakadémia tagjai között már egy éve nem bukkant fel koronavírusos eset.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!