Nemhogy az MSZP, még a Munkáspárt honlapján sincs nyoma annak, hogy épp ma 75 éve, vagyis 1945. április negyedikén Magyarországról kizavarták az utolsó német katonát, s ezzel, ami hazánk területét illeti, véget ért a második világháború. (Illetve ez se pontosan így van, hiszen bár közigazgatásilag önálló magyar községet már nem tartottak a visszavonuló csapatok, de magyar területet még igen, egészen április tizenegyedikéig, méghozzá a Pinkamindszent községhez tartozó Dénes- és Kapuy-majort.)
Az 1990-es rendszerváltás előtti bő négy évtizedben április negyedike volt az egyik, ha nem a legfontosabb nemzeti ünnep, legalábbis a hivatalos politika szerint; 1950-től 1989-ig állami ünnepnek számított, elnevezése: a felszabadulás ünnepe.
Volt neki komoly kultusza, ovikban, iskolákban ezen a napon rendre "április négyről" szólt az ének.
Emlékeznek?
Történészi elemzéssel nem készültünk, a koronavírus borítja ma be a közbeszédet meg a sajtót is, annyit azért rögzítsünk:
1945. április negyedike különösen a rendszerváltás óta a politika állandó vitatémája; a nyilasok és a nácik elől bujkálóknak a felszabadulás jelentette, ők tényleg az életüket kapták vissza, azoknak pedig, akiket a szovjet katonák elhurcoltak, megerőszakoltak, egy új elnyomás, a megszállás kezdetét. Mindkét álláspont helytálló.
Bihari kolléga három éve körbejárta a témát, ajánljuk dolgozatát.
Vagy 1945. április 4. inkább a megszállás napja?
Mi most hangsúlyozottan nem állásfoglalásként hadd illesszünk ide egy részletet a magyar filmművészet egy kiemelkedő alkotásából, Az ötödik pecsétből, illusztrálandó a felszabadulásos interpretáció híveinek álláspontját; aki bírja a lelki kiképzést, annak ajánljuk a teljes filmet.
Kiemelt kép: Hősök tere, 1955. április 4-i ünnepség. Fotó: Fortepan /Magyar Rendőr
