Harmincéves szünet után újraindult a teherforgalom a Szeged-Röszke vasútvonalon, az első szerelvény hétfőn este haladt át Szerbia, és onnan a pireuszi kikötő, majd Kína felé a felújított szakaszon.


Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a helyszínen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a Szeged-Röszke vasútvonalat több mint 40 milliárd forint hazai költségvetési forrásból "minden porcikájában" megújították. Hozzátette: a teherszállítás újraindítása Szeged és Röszke között lehetővé tette, hogy teljes egészében elkezdődjön a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának rekonstrukciója.

A Budapest-Belgrád vasútvonal létrehozása mögött meghúzódó stratégiai célkitűzés létező és egyre növekvő igényre ad választ: versenyképesebbé teszi a leginkább környezetbarát szállítási módot, a vasutat Kína és tágabb értelemben Ázsia, illetve Törökország felől a balkáni útvonalakon Európa magterületeire - hangsúlyozta az államtitkár.

A Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése egyaránt megoldást jelent a végig szárazföldi - Törökországon keresztüli -, illetve a vízi és vasúti kombinált szállítási igényekre. Így Ázsia felől a legfontosabb vasúti szállítási útvonalak Magyarországon keresztül vezetnek majd, ami óriási gazdaságfejlesztési potenciált nyit meg - közölte.

A megújult röszkei vonal a szerb oldalon megvalósult beruházással együtt újra összeköti egymással Szegedet és Szabadkát korszerű vasúti pályán. A fejlesztés a magyar oldalon folytatódik, a szakasz felújításának - a többi között a felsővezetéknek - jövő őszre kell befejeződnie, a személyszállítás akkor indulhat el, mondta Vitézy Dávid.

Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a Rail Cargo Hungaria Zrt. húsz vasúti kocsiból álló tehervonata hét év után az első szerelvény, amely áthalad a Szeged-Röszke vonalon. Az 1863-ban épült vonalon 2015-ben szűnt meg a menetrend szerinti közlekedés.

Kiemelte: a vasút reneszánszát éli, az Európai Unió 2050-re célul tűzte ki, hogy a rövid- és középtávú árufuvarozásban és személyszállításban 50 százalékkal kell növelni a vasúti, illetve a vízi közlekedés arányát, és ezzel 60 százalékkal mérsékelni a károsanyag-kibocsátást.

A korábbi évekhez képest Budapest és Belgrád között már jelenleg is növekedett az árufuvarozási igény, amely a beruházás elkészültével tud igazán kibontakozni - közölte az elnök-vezérigazgató.

Pafféri Zoltán szerint szimbolikus, hogy az első vonat a felújított röszkei vonalon Kína felé halad át, bizonyítva, hogy az európai vállalkozásoknak van visszáruja. A MÁV Zrt. augusztus 1-jétől 18 óra és reggel 8 óra között naponta legfeljebb tíz vasúti szerelvénynek tudja biztosítani a határátlépést.

Az elnök-vezérigazgató egyúttal arra kérte a Szeged-Röszke vonal mentén közlekedőket, hogy ne rutinból vezessenek, a vasúti átjárókat különös körültekintéssel közelítsék meg. A beruházás részeként a vonal 13 vasúti átjáróját is korszerűsítik, azok fény-, vagy fény- és félsorompót kapnak, és felújítják a keresztező utakat is.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!