Újra Aleksandar Vucic hivatalban lévő államfőt indítja a köztársaságielnök-választáson a Szerb Haladó Párt (SNS) - erről döntött a legnagyobb szerbiai párt vezetése vasárnap. Ana Brnabic miniszterelnök jelentette be vasárnap, hogy "a tettek jelölték ki a köztársaságielnök-jelöltet, és a tettek magukért beszélnek", Aleksandar Vucic pedig az utóbbi öt évben szerintük kiválóan végezte munkáját, ezért ismét őt jelöli az SNS. Az Orbán Viktorral és Vlagyimir Putyinnal is jó kapcsolatokat ápoló Aleksandar Vucic jelölését a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség is támogatja, írja az MTI.


Szerbiában április 3-án tartanak elnökválasztást, ezzel egyidőben pedig előrehozott parlamenti választás, és néhány helyen önkormányzati választás is lesz. Aleksandar Vucic köztársasági elnök mandátuma május 31-én jár le. A köztársasági elnököt az állampolgárok közvetlen, titkos szavazással választják meg. A várakozások szerint április harmadikán legalább tíz jelölt közül választhatnak a szerbiai állampolgárok. Az induláshoz egy-egy jelöltnek tízezer támogatói aláírást kell összegyűjtenie.

Korábban már többen is jelezték, hogy indulnának a megmérettetésen. Indulni kíván Zdravko Ponos, a szerb hadsereg egykori vezérkari főnöke, Bosko Obradovic, a szélsőjobboldali Dveri mozgalom vezetője, Milos Jovanovic, a jobboldali Szerbiai Demokrata Párt elnöke, Srdjan Skoro újságíró és Misa Vacic, a Szerb Jobboldal nevű szerb nacionalista párt vezetője is.

Amennyiben egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok 50 százalékát és még egy voksot, akkor második fordulót kell tartani, amelyen a két legtöbb szavazatot szerző jelölt méri össze erejét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!