Az erőmű üzemeltetője elmondta, hogy 20 éven át fogják ellátni árammal a nagyvállalatot.


Az Egyesült Államokban újraindítják a Three Mile Island atomerőmű egyik reaktorát, hogy elegendő áramot biztosítsanak a Microsoft mesterséges intelligencia (MI) adatközpontjai számára.

Joe Dominquez, a Constellation vezérigazgatója szerint az erőmű 2027-ben kezdheti újra a termelést, ha sikerül megteremteni a szükséges feltételeket az áramellátó hálózatra való visszakapcsoláshoz. – jelentette az MTI.

A Three Mile Island neve a legtöbb embernek az 1979-es részleges reaktorbaleset kapcsán lehet ismerős, amely az egyik reaktorban történt, bár nem abban, amit most újraindítanak. A baleset során radioaktív anyagok szabadultak fel, amelyeket több száz kilométeres távolságban is mértek, és több mint 200 ezer embert kellett evakuálni.

A Microsoft mesterséges intelligencia fejlesztése, különösen a ChatGPT integrációja, hatalmas energiát igényel. A Goldman Sachs becslései szerint A Microsoft már beépítette a chatbot technológiáját számos termékébe, és az MI-futtatás jelentős terhelést ró adatközpontjaikra.

Bár a Microsoft 2020-ban vállalta, hogy 2030-ra semlegesíti szén-dioxid-kibocsátását, az MI technológiák rohamos elterjedése növelte energiaigényüket. Bobby Hollis, a Microsoft egyik menedzsere a Bloombergnek adott interjújában kiemelte, hogy míg a megújuló energiaforrások, mint a szél- és napenergia, ingadozhatnak, az atomerőművek stabilan biztosítják az energiát.

„Mi 24/7 működünk, ők 24/7 termelnek” – mondta Hollis.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!