A rendőrség újra kordont akar húzni a pride felvonulás köré, annak ellenére, hogy évről évre egyre többen vesznek részt rajta és mi egyre profibban biztosítjuk. A rendőrségi határozatot a TASZ segítségével megtámadtuk, most a Fővárosi Törvényszék döntésére várunk


- írja Facebookon a Pride szervezőcsapata.

A Mércéhez közleményt is eljuttattak a szervezők, amelyben arra emlékeztettek, hogy "2017-ben hosszú évek után először - igaz, egy utolsó pillanatban hozott szervezői szabálysértés hatására - részben kordonok nélkül vonultak végig a Pride résztvevői a városon. 2018-ban pedig első alkalommal tényleg szabad volt a Budapest Pride: bárki, bárhol csatlakozhatott a menethez."

A szervezők idén is azzal az elhatározással vágtak neki a rendőrséggel való egyeztetésnek, mint az elmúlt években: szerették volna, hogy a felvonulás legalább annyira nyitott, vagy még nyitottabb lehessen, mint az előző években, és újra korlátozás nélkül szervezhetnék meg a felvonulást.

Vagyis ha szükség is van kordonokra, az ne a felvonulókat zárja el a külvilágtól, hanem az ellentüntetőket tartsa biztonságos távolságban.

A szervezők szerint a rendőrség a második egyeztetésen jelezte, hog azt tartanák szerencsésnek, ha lennének kordonok. A szervezők szerint ezzel csak a saját munkájukat akarják megkönnyíteni a rendőrök, még akkor is, ha így a gyülekezési törvényt sértik.

Kiemelt kép: MTI / Mónus Márton


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!