Február végén befejeződött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) két épületének, a látványos üvegmunkát rejtő V2-nek (1969), illetve a Goldmann-menzaként ismertté vált épületegyüttesnek (1985) a bontása, hogy a helyükön a közeljövőben az intézmény Innovációs és Fejlesztési Központja születhessen meg.
A munkálatok miatt sokkal jobb lett a rálátás a környező épületekre: a csupasz területen átkelők mostantól teljes egészében láthatják az érdekes vasbeton árkádjaival az utcára támaszkodó
tornyot (E épület, ép. Kisdi Pál és Perczel Dénes, 1962-1969), a Rákosi-éra nagy egyetemfejlesztési programjában megvalósult R, T, és H jelű - ezek jelentése
egy városi legenda szerint Rákosi, Tudás, Haladás -, Rimanóczy Gyula (1903-1958) által tervezett tömböket, illetve
a villamosmérnöki kar első modern otthonát, a teljes egészében csak a hatvanas évek közepén elkészült V1 egyik oldalhomlokzatát.
Ez a szintén Rimanóczy által jegyzett, 1953-ban alapozni kezdett óriás az eredeti tervek szerint a Duna-partról induló hármassal egyidőben elkészült volna, a munkák haladását azonban nem várt
nehézségek - így anyaghiány, illetve az 1956-os forradalom eseményei - nehezítették.
Az első hallgatók mindezek ellenére már 1958-ban bolyonghattak a tágas folyosókon, az oktatási épület jó részében azonban még hosszú időn át visszhangoztak a különböző szerszámok hangjai: az
egykor Közép-Európa legfejlettebbjének tartott, nagyfeszültségű laboratóriumot csak 1961-ben adták át, a szerelési munkák pedig még három évvel később sem fejeződtek be.
A háború utáni munkái miatt előbb Ybl- (1953), majd Kossuth-díjjal (1955) is elismert, karrierje csúcsán a két világháború közti modernizmus számos gyönyörű alkotását, így a Pasaréti téri
templomot és autóbuszállomást (1933-1934, illetve 1937), a Mester utcai rendelőintézetet (1939), illetve a
Utolsó munkájával a következő szemeszterben számtalan diák találkozott, közülük pedig egyre többeknek jutott eszébe a kérdés:
vajon mit ábrázol a Duna felé néző véghomlokzat modern tégla domborműve?
Az ügyet végül a Műegyetem lapja, a több mint ötven éven át létezett A Jövő Mérnöke 1960. április 4-i számában karolta fel, ami először a viccrovatában próbált rámutatni a problémára, sőt, néhány lehetséges magyarázatot is megosztott:
Hosszas tanulmányozás után a következő feltevések születtek:
1. Zsuzsanna és a vének (freskó)
2. A K épület pontos térképe.
3. Tök Jenő, amint a vizsgáztató éppen földre sújtja villámkérdéseivel.
4. Nem ábrázol semmit, csak az építőknek elfogyott a vörös téglája, azért maradt ez a hely üresen.
További megfejtésekre pályázatot hirdetünk. Jutalom: belépőjegy a legközelebbi absztrakt kiállításra. Az alkotók is pályázhatnak!
Színvonalas pályamunkák valószínűleg nem érkeztek, sőt, az alkotók sem bújtak elő, hogy megmagyarázzák, mi is látható a falon, így épp három héttel később egy csoportnyi harmadéves olvasói levelét tették közzé, akik a következő kérdéseket, illetve gondolatokat intézték a rajzi tanszékhez:
A szóban forgó falba vésett valami díszítés-e, vagy csak művi hiba? Ha díszítés, befejezték-e már, vagy csak félbemaradt mű? Ha befejezték, mit ábrázol? Mi a művészi mondanivalója? Mit akar kifejezni? Annyit mindenesetre elértek vele készítői, hogy ahányszor elhaladunk előtte értelmünk élénk munkába kezd ezen kérdések megfejtésére; ezután ezzel gyötörjük magunkat addig, míg újra nem látjuk, majd kezdjük elölről.
A következő lapszámban érkezett mindezekre: a művészetekben jártas egyetemi oktatókról kiderült, hogy ők is kimondottan tanácstalanul állnak a munka előtt, annak pedig több hibáját is felsorolták. Nehezményezték, hogy
a távolról is látható homlokzatra ilyen kis méretű, kis mélysége miatt erőtlen árnyékhatású, anyagszerűtlen, sőt, környezetével azonos anyagú és színű művet engedélyeztek,
hiszen ezek a körülmények egy nívós ábrázolást is tönkretennének.
Erről itt persze szó sincs, hiszen a dombormű "önmagában sem jó" - tették hozzá, majd annak mondanivalóját is tökéletesen leírták:
A művész megpróbált allegorikus tartalmat adni művének: az ember elragadja a villámot, mint Prométeusz az égi tüzet. Az emberi alak formailag még közelről is alig olvasható le és inkább villámsújtottnak tűnik. (Nem éppen jó propaganda a villamosmérnöki karnak.)
A tanárok úgy gondolták, hogy az ismeretlen művész által jegyzett kép a magyarországi téli időjárás miatt csak néhány évig lesz látható, ezzel azonban alaposan mellélőttek, hiszen az 1969-re elkészült V2 miatt a diákok jó része elől egészen 2021 végéig elrejtőző, villámsújtotta férfi ma is jól látható, ez pedig remélhetőleg a következő években, az új épület megszületésével sem sem változik majd.
