Tizenkét ember letartóztatását indítványozta a Pest Megyei Főügyészség az érdi halálos kimenetelű tömegverekedés ügyében.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján azt közölték, hogy Fejér és Pest megyei családok csaptak össze abban a tömegverekedésben, amelyben egy ember meghalt csütörtök este Érden.

A "vendetta" következtében ketten életveszélyes, hárman súlyos, heten pedig könnyű sérülést szenvedtek - közölte Latorovszky Gábor megbízott főkapitány-helyettes. A rendőrség 12 ember ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, egy ellen pedig emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és kezdeményezte a letartóztatásukat.

A Pest Megyei Főügyészség szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy

egy enyingi és egy érdi család keveredett összetűzésbe csütörtök este.

hirdetés

Az enyingi család legalább tizenhat férfi tagja - több gépkocsival - megjelent egy érdi benzinkúton, hogy ott találkozzanak az érdi család tagjaival.

Mindkét család a találkozóra különböző ütlegeket, illetve szúró-vágó eszközöket vitt magával. A benzinkútra érve egy, az érdi családhoz tartozó férfi gépkocsiját egyből a másik család egyik ott várakozó tagjának kormányozta és elütötte, majd tolatni kezdett és elütött egy másik embert is.

Ezután az enyingi család tagjai a gépkocsi köré gyűltek, és kirángatták annak utasait, miközben verekedésbe keveredtek az érdi család helyszínre siető tagjaival is.

A verekedők különböző szúró és ütő eszközöket használtak, és még gázpisztollyal is adtak le lövést.

A konfliktus során az egyik enyingi férfi egy hegyes eszközzel szívtájékon szúrta az egyik érdi családtagot, aki rövid idővel később elhunyt.

A több percig tartó összecsapás után az enyingi család tagjai gépkocsival elhagyták a helyszínt, de távozás közben az érdi család tagjai "megrongálták" a gépkocsikat - áll a közleményben.

Az esetről a rendőrség egy durva videót is közzétett:



hirdetés