Hétfőn tartották Aung Szan Szú Kji, Mianmar puccsal elmozdított kormányfőjének tárgyalását. A zárt ülésről a vádlott jogi képviselői sem nyilatkozhattak. A bíróság döntése szerint még négy évvel meghosszabbítják a 76 éves, Nobel-békedíjas Szú Kji büntetését, így összesen már hat év börtönbüntetésre ítélték.


A korábbi államfő ellen több tucat ügyben emeletek vádat, legutóbb decemberben a választások alatt elkövetett uszítás és a járványügyi korlátozások megsértése miatt kapott két évet. Az AFP információi szerint ezúttal walkie talkie adó-vevők illegális birtoklásában és behozatalában, valamint ismét a járványügyi korlátozások megszegésében találták bűnösnek. A BBC szerint akkor találhatták Szú Kjinél az eszközöket, amikor 2021 februárjában házkutatást tartottak az elmozdított államfőnél, akit azóta tart börtönben az országot irányító katonai junta. Az egykori államfő elleni perek sora ezzel közel sem ért véget: több rendbeli korrupcióval, szolgálati titkok megsértésével és a 2020-as választásokon elkövetett választási csalással is gyanúsítják, melyekért

összesen több mint száz év börtönbüntetésre ítélhetik.

A Human Rights Watch szerint nevetségesek a titkos tárgyalásokon megfogalmazott vádak, melyeknek az egyetlen célja, hogy örökre rács mögé zárják Szú Kijt. Phil Robertson, a jogvédő szervezet ázsiai igazgatója közleményében politikailag motiváltnak nevezi a jogi támadásokat.

Aung Szan Szú Kji az 1980-as évek óta harcolt hazája erőszakmentes demokratizálásáért, hosszú időt töltött házi őrizetben, amiből 2010-ben szabadult. Pártja a 2015-ös választást megnyerte, és bár az elnöki tisztséget nem kaphatta meg az alkotmány azon kiegészítése miatt, amely kizárja azokat, akik külföldi állampolgárokkal állnak rokoni viszonyban, létrehozták számára az államtanácsosi pozíciót, így kormányfő lett az idén februári katonai puccsig, ami után őrizetbe vették. (A korábban világszerte ünnepelt politikust több díjától is megfosztották, miután nem lépett fel a rohingja kisebbség elleni erőszakos cselekményekkel szemben.)

2020 novemberében a Szú Kjí vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért 396 helyet szerzett meg a 476 fős parlamentben, míg az országot ötven évig irányító hadsereg támogatását élvező Szövetségi Szolidaritás és Fejlődés Pártja csak 33 mandátumot kapott. Miután a kormányzópárt nem vizsgálta felül a hadsereg panaszait, melyek a választás tisztaságára vonatkoztak, a fegyveres erők 2021 februárjában puccsal magukhoz ragadták a hatalmat. A délkelet-ázsiai országban azóta fegyveres összecsapások dúlnak, és Szú Kij számos politikai szövetségesét letartóztatták, pártjának két vezető politikusát 75, illetve 90 év börtönre ítélték, míg mások továbbra is bujkálnak a karhatalom bosszúja elől.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!