Németországból, Lengyelországból, Belgiumból és Hollandiából jelentettek újabb magas patogenitású madárinfluenzás eseteket - írta meg az Agrárágazat.hu. Az esetek után az Európai Bizottság december 08-án módosította a korábbi végrehajtási határozatát, mely a megfigyelési körzeteket és a korlátozás alatt álló területeket, illetve az intézkedések idejét határozza meg.


A lap kiemeli: fontos, hogy a magyarországi érintett gazdák és tenyésztők felelős állattartói magatartást tanúsítsanak és tartsák be a járványvédelmi előírásokat, az érvényvényben lévő korlátozó intézkedéseket.

Madármegfigyelők jelentése szerint még mindig tartanak a vadmadarak hazánk feletti vonulásai. Illetve Magyarországon több olyan fajt is megfigyeltek, melyek korábban nem, vagy csak alacsony egyedszámmal jelentek meg itt telelni, átvonulni. Ezekre a ritka fajokra jellemző, hogy a nyugat-európai eseteknél közülük is magas számmal kerülnek ki a madárinfluenzával fertőzött, elhullott egyedek - teszi hozzá az Agrárágazat.hu.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!