A madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy elhullott vetési lúdból Szombathelyen - írja a Nyugat.hu független hírportál a hivatal keddi közlésére hivatkozva.


A tájékoztatás szerint az újabb eset felhívja a figyelmet arra, hogy a madárinfluenza az ország bármely részén megjelenhet, különösen a vizes területek jelentenek nagy kockázatot.

A Nébih közleményében ismét arra szólította fel a baromfitartókat, hogy fokozottan ügyeljenek állataik biztonságára, és szigorúan tartsák be a járványvédelmi előírásokat. A Nébih honlapja szerint az ország magas kockázatú területein, azaz Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében minden baromfitartó köteles zártan tartani a szárnyasokat.

Legutóbb, egy héttel ezelőtt egy Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfiállományban, előzőleg pedig a Csongrád-Csanád megyei Zsombón, egy 17 400 pecsenyekacsából álló állománynál, valamint a Békés megyei Újkígyóson, egy 8500 tenyészludat tartó gazdaságban, illetve egy Bács-Kiskun megyei gazdaság állatainál mutatta ki a Nébih laboratóriuma a madárinfluenza H5N1 altípusát - írják az MTI-re hivatkozva.

Noha minimális az esélye annak, hogy emberek is megfertőződjenek a madárinfluenza vírusával, de a biztonság kedvéért javasolt elkerülni az érintkezést az élő és elhullott vadmadarakkal - írja a Nébih.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!