Egy 20 és egy 19 éves fiatal halt meg az Újvidék melletti Futakon. Néhány hónapja példátlan lövöldözési hullám volt déli szomszédunkban, szintén iskoláknál.


[szgCímlapkép (illusztráció): Markovics Z. Kristóf[sz]

Megöltek két fiatal férfit a vajdasági Újvidék melletti Futak településen egy általános iskola előtt pénteken – közölte a helyi hatóságok alapján a Telegraf.rs szerb hírportál.

Zoran Krulj, az újvidéki sürgősségi szolgálat szóvivője elmondta:

A 20 éves férfi sebesülései azonban olyan súlyosak voltak, hogy a kórházban meghalt.

A következő hívás éjfél után 51 perccel érkezett, miután

A belügyi szervek széles körű rendőri akciót indítottak: egész Futakot lezárták, valamint az összes újvidéki kijáratot. A Blic című napilap a rendőrségtől úgy tudja, hogy már őrizetbe is vettek négy gyanúsítottat: egy 23, egy 24, egy 21 és egy 26 éves férfit.

Pár hónapja két fegyveres támadás is történt szerbiai iskoláknál. Május elején nyolc ember meghalt és többen megsérültek, amikor egy férfi egy autóból tüzet nyitott egy belgrádi iskola udvarán összegyűlt fiatalokra. Két nappal korábban pedig egy hetedikes diák lőtte le nyolc társát és az iskolaőrt, illetve megsebesített további hat tanulót és egy tanárt a szerb főváros egyik általános iskolájában.

(Forrás: MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!