Újabb két embert gyanúsított meg a rendőrség a két és fél hónappal ezelőtti Deák téri kettős gyilkosság miatt. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos érdeklődésünkre azt közölte, hogy a három letartóztatásban lévő személyen kívül egy 19 éves férfit és egy 17 éves fiút is kihallgattak a nyomozók csoportos garázdaság bűntette miatt.

Mint ismert két nagyrészt büntetett előéletű, 16 és 23 év közötti fiúkból álló tízfős társaság csapott össze egymással a belvárosban. Cs. Krisztián többször is megszúrta az egyik fiút akit - miután a földre került - az egyik társa többször fejbe rúgott. A késelő a helyszínről távozó másik férfi után ment és mellkason szúrta. A megkéselt 16 éves és egy 21 éves fiú olyan súlyos szúrt sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett segíteni rajtuk.

A tömegverekedés után előállított kilenc ember közül egy lány kivételével mindenkinél kimutatott valamilyen drogot a gyorsteszt, azaz a gyilkosságokkal gyanúsított Cs. Krisztián, valamint a két bűntársa, J. Marcell és J. Dániel is fogyasztott kábítószert a bűncselekmény előtt.

Cs. Krisztiánt több emberen elkövetett emberöléssel, míg két barátját felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsították meg. A születésnapját ünneplő 18 éves fiatal először írásban beismerte a bűnösségét a rendőrségen, ezt azonban később visszavonta a bíróságon. J. Dániel és J. Marcell viszont ténybeli beismerő vallomást tett a korábbi kihallgatása során.

Úgy tudjuk, hogy a most meggyanúsított fiataloknak fontos szerepe volt abban, hogy kirobbant a tömegverekedés. A 19 éves fiatal volt ugyanis az, aki a helyszínen lévő biztonsági őrökkel kötekedett, majd összeverekedett az áldozatok társaságában lévő 17 éves fiúval. Ebbe avatkozott bele a kettős gyilkossággal gyanúsított Cs. Krisztián az ikrekkel, aminek tragikus vége lett.

Deák téri kettős gyilkosság: mindenkinél mutattak ki drogot a gyanúsítottak közül

De az áldozatok zsebében is marihuánát és fehér port találtak a nyomozók.

Kiemelt kép: Mihádák Zoltán / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!