Éjszakára -5 fokra hűlt a levegő, ezrek pedig még mindig a romok alatt vannak, és segítségéért kiáltanak.


A hétfői földrengések után kedd reggel egy 5,8-as erősségű rengés rázta meg Törökországot, 46 kilométer mélységben az ország közepén. A halálos áldozatok száma Szíriában és Törökországban már meghaladta az 5000 főt - írja a The Guardian.

A hétfő hajnali földrengés 7,8-as erősségű volt, ezt több utórengés követte. Később, kora délután egy újabb nagyobb, 7,7-es erősségű rengés rázta meg a két országot.

Tóth László szeizmológus szerint akár két-három évig is tarthatnak az utórengések a hétfői földmozgás után, és nem zárható ki, hogy ezek meghaladják a 6-os erősséget.

Közben folytatódnak a mentési munkálatok: több ezer épület omlott össze, rengeteg ember a romok között ragadt, és tízezrek maradtak otthon nélkül. Sokan azok közül sem mertek hazamenni, akiknek épen maradt az otthona, mivel tartottak egy újabb földrengéstől - írja a Daily Mail.

A túlélők utáni kutatást nehezíti a hideg időjárás is:

A hivatásos mentőegységeken kívül civilek is próbálnak segíteni. Sokan a puszta kezükkel kutatnak a romok között.

Voltak, akik törmeléket égettek el, hogy melegebb legyen éjszaka, mások buszokban, autókban töltötték az éjszakát. A helyzetet megnehezítette, hogy sok területen nincs áram sem.

Sokszor hallani lehet a túlélők sikolyait a romok alól.

"Az emberek kiabálnak, de senki sem jön. Mindenki tehetetlen. Istenem, segítségért kiáltanak, azt kiabálják, hogy mentsük meg őket. De nem tudjuk megmenteni őket" - nyilatkozta egy kétségbeesett férfi.

Eddig 8000 embert sikerült kimenteni, a mentésen több mint 13 ezren dolgoznak. Több ország, köztük Magyarország is segítséget küldött a katasztrófa sújtotta régiókba.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!