A kormánypárti vezetésű Nagykáta egyik önkormányzati képviselője, Szabó Ákos a Facebook-on jelentette be, hogy a testület többség betiltotta a város intézményeiben a Meseország mindekié, érzékenyítő meséket tartalmazó című kiadványt.

Szeretném, hogy az eredeti meséken nőjenek fel gyerekeink, melyekben a szerelem nem Csipkerózsika és a hercegnő, hanem Csipkerózsika és a herceg között szökken szárba

- hangsúlyozta közleményében Szabó.

Hozzátette:

Ugyanakkor felháborodva vettem tudomásul, hogy az Ébredj Káta képviselői ezt nem így gondolják. Ezek szerint számukra nem fontos a nagykátai gyermekek egészséges szellemi és erkölcsi fejlődése. Azzal, hogy nem támogatták indítványomat egyértelműen állást foglaltak a deviancia és a meleg propaganda mellett. Nem csodálkoznék, ha a következő választáson egy deviáns transzvesztitát próbálnának meg a Nagykátaiak nyakába erőszakolni…

Szabó képviselőtől merőben ellentétes véleményen vannak a témában érintett szakemberek, azt illetően, hogy milyen hatással lehet egy mese a gyerek lelki fejlődésére.

Nem befolyásolják a mesék a szexuális orientációt, viszont segíthetnek megérteni

Pszichológus meseterapeutát és a Meseország mindenkié című kötet szerzőit kérdeztük arról, miért probléma azt hinni, hogy egy mesefigura határozza meg a szexuális orientációnkat.

A könyvre először akkor irányult komolyabb figyelem, amikor Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom politikusa egy Facebook-videóban ledarálta néhány oldalát. Ezután a könyvet elkapkodták a könyvesboltokból. Orbán Viktor miniszterelnök is utalt a könyvre, amikor egy rádióinterjúban arról beszélt, kormánya "türelmes" a homoszexuálisokkal, de "hagyják békén a gyerekeinket". Csepelen Nagykátához hasonlóan szintén "betiltották" a mesegyűjteményt.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!