A Fővárosi Törvényszék szerdai elsőfokú ítélete értelmében a Mediaworks megsértette a Meseország Mindenkié című mesekönyvet kiadó Labrisz Leszbikus Egyesület jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát - közölte a Helsinki Bizottság.

Az egyesület jó hírnevét a Mediaworkshöz tartozó Magyar Nemzet egyik írása sértette meg. A lap október 12-én közölte Németh György írását, amelyben a szociológus-közgazdász azt állította, hogy a "Meseország mindenkié című könyvet a pedofíliához, a Labrisz Leszbikus Egyesületet pedig egy pedofil szervezethez hasonlóan kell megítélnünk. Mert végül is erről van szó."

A gyermekekkel folytatott szexuális aktus vagy az azzal összefüggő magatartás egyike a leginkább megvetett bűnöknek. A pedofíliával akárcsak meggyanúsított személy nem számíthat megbocsátásra sem a társadalomban, sem más bűnelkövetők között a börtönben. A Magyar Nemzet szerzője bármiféle bizonyíték nélkül mégis ezzel vádolta meg a közismert, 22 éve a leszbikusok és más kisebbségek elfogadásáért dolgozó egyesületet, a Labriszt - írja a Helsinki Bizottság. A Labrisz a jogvédő szervezet segítségével perelte be a Magyar Nemzet kiadóját.

Kapcsolódó

Fordítva sült el a könyvdarálás: több európai országban kiadják a Meseország mindenkiét

Az angol, svéd és finn mellett lesz például szlovák kiadás is.

A szerdai ítélet indoklása szerint

sem a Meseország mindenkié c. könyvben, sem a felperes tevékenységében nem merült fel pedofília jelensége, arra pedig különösen nem tett még utalást sem [a Labrisz], hogy maga helyeselné vagy legitimálná a gyermekekkel folytatott szexuális aktust. […] a kiadványnak és magának a Labrisznak a pedofíliához hasonlítása olyan súlyosan sértő, indokolatlanul bántó, dehonesztáló, minden alapot nélkülöző vélemény, amelyet [a Labrisznak] nem kell tűrnie, és amely nemcsak hogy alkalmas arra, hogy a társadalmi megítélését hátrányosan érintse, hanem az ténylegesen be is következett.

A bíróság bocsánatkérésre kötelezte a Magyar Nemzetet, valamint arra is, hogy 15 napon belül fizessen egymilliós sérelemdíjat a Labrisznak.

Az összeg megállapításánál a bíró figyelembe vette azt is, hogy számos esetben az egyesület tagjai nehéz küzdelmet folytatnak elfogadásukért.

Egy ilyen csoport tagjait a legsúlyosabb társadalmi stigmával, a pediofíliával minden alap nélkül illetni olyan sérelmet jelent, amely hatásaiban többszörös, mint az életük során hasonló nehézségekkel nem találkozó embereknek.

Rédai Dorottya, a Labrisz ügyvivője igazságosnak tartja az ítéletet.

Kapcsolódó

Nem befolyásolják a mesék a szexuális orientációt, viszont segíthetnek megérteni

Pszichológus meseterapeutát és a Meseország mindenkié című kötet szerzőit kérdeztük arról, miért probléma azt hinni, hogy egy mesefigura határozza meg a szexuális orientációnkat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!