Az eredetileg a budapesti e-jegyrendszerhez gyártott, de semmire nem használt kapuk még egy évig maradnak a helyükön.


Újabb egy évig kerülgethetjük a budapesti elektronikus jegyrendszerhez prototípusként gyártott, de soha be nem üzemelt Deák téri beléptető rendszert - írta meg a Népszava.

A kapukat még 2017 nyarán helyezték ki azzal, hogy az első időkben nyitott állapotban tesztelik, miközben „szoktatják az utasokat”.

A cikk szerint a BKK Zrt. 2014. október 8-án kötött szerződést (DBOM Szerződés) a német Scheidt & Bachmann GmbH-val (S&B) a budapesti elektronikus jegyrendszer (AFC Projekt) tervezésére, megvalósítására és üzemeltetésére. A német cég azonban négy év alatt is csak a kapukat és a leolvasókat szállította le, amelyek azóta is használhatatlanul porosodnak egy raktárban.

A fővárosi önkormányzat később feljelentést tett, de a Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, majd a BKK előbb peren kívül próbált megegyezni, de az S&B vitatta a szerződés felmondásának jogszerűségét. Így a főváros közlekedés szervező cége úgy döntött, hogy beperli a céget. Az indoklás szerint az elektronikus jegyrendszer tervezésére, kiépítésére és üzemeltetésére 91 millió euróért (28 milliárdért) vállalkozó S&B a projekt hét fázisából csupán négyet teljesített, a rendszer soha nem működött.

A Népszava annyit tudott meg az ügyben, hogy a jelenlegi tervek szerint jövő nyáron talán eltűnhetnek végre a felesleges kapuk a Deák téri állomásról.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!