Egy évig biztosan kerülgetni kell még a soha be nem fejezett fővárosi elektronikus jegyrendszer soha nem működő, látvány-projektként kihelyezett beléptető kapuit a Deák téri metróállomáson, írja a Népszava.


A lap szerint ennek oka, hogy a kapuk leszereléséhez és elszállításához csak a hármas metróvonal felújításának befejezése után kezdhetnek hozzá.

A Népszava megkeresésére a BKK azt közölte, az állomás födémjének eredeti állapotba történő visszaállítása olyan összetett műszaki feladat, amely a jelenlegi felújításhoz kapcsolódó utasforgalmi korlátozások idején nem kivitelezhető.

A cikkben emlékeztetnek, a beléptető kapukat 2017 nyarán helyzeték ki azzal, hogy az első időkben nyitott állapotban tesztelik, miközben "szoktatják az utasokat". A BKK akkor azt ígérte, hogy 2018 nyarán záródnak a kapuk. Az akkori tervek szerint összesen 810 kaput szereltek volna fel a metróállomásokon. Ebből nem lett semmi.

A beruházásra költött csaknem 10 milliárdból mindössze 585 millió forint a hasznosítható elemek értéke, amely az S&B által leszállított kettő szerverpark hardver- és szoftverelemeiből áll.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!