Miközben A korona is alaposan körüljárta a történetét, és nemrég Kristen Stewarttal is készült egy Diana-film, most újabb sorozat készül Diana hercegnőről, egészen konkrétan a halála utáni nyomozásokról. A halálos párizsi autóbaleset után két nyomozás is indult ugyanis: a francia nyomozóhatóság rögtön a tragédia után vizsgálta meg a körülményeket, majd 2004-ben a londoni Metropolitan Police is indított egy nyomozást.


Ezzel együtt a baleset máig összeesküvés-elméletek tárgya, így a Channel 4 elérkezettnek látta az időt egy nyomozásról szóló nyomozásnak. Az Investigating Diana: Death in Paris (kb. A Diana-nyomozás: Halál Párizsban) munkacímű projekt a Discovery koprodukciós partnerségével készül, és "rendőrségi procedurális dokusorozat"-ként hivatkoznak rá, melynek célja, hogy szétszálazza az igazságot és a fikciót. A rendezői székben Will Jessop és Barnaby Pell ül majd, a sorozat négy részes lesz, és megszólaltat majd egy sor brit és francia detektívet, olyanokat is, akik soha korábban nem nyilatkoztak az ügyben.

Szó esik majd megbízhatatlan tanúkról és megbízhatatlan emlékezetről, arról, hogyan vált Diana halála az internet hajnalának egyik legelső, vírusként terjedő fórumtémájává, valamint arról, hogy hogyan hatott a nyomozásra az az erő, amivel a nyilvánosság válaszokat követelt. Az alkotók kiemelték: szerintük a téma azért is fontos, mert a történet a jelennel is erősen kapcsolódik, hiszen ma azok a konspirációk, amelyek akkoriban még az internet legmélyebb bugyraiban húzódtak meg, ma már a mainstream nyilvánosság részei, nem ritkán hatalmi szereplők által is hirdetve.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!