Babilon Berlin, 3. évad
A minden idők legdrágább, nem angol nyelvű sorozataként elhíresült Babilon Berlin bő két év után jelentkezett új évaddal. A Volker Kutscher regényei alapján készült sorozat a német történelem egyik legmozgalmasabb időszakát, az 1920-as évek legvégét idézte meg, lélegzetelállító kivitelezésben, történelmi utalások garmadájával, miközben bűnügyi thrillerként sem volt utolsó. Tom Tykwer, Achim von Borries és Henk Handloegten az új évadban kicsit már eltértek Kutscher könyvétől, mert több társadalmi és történelmi utalást tettek a cselekménybe, mivel úgy érezték, a weimari köztársaság időszaka még mindig nem kapta meg az őt megillető figyelmet az utókortól. Az alkotók dicséretére legyen mondva, hogy nem vakította el őket a korszakról élő közkedvelt kép, azaz nemcsak a bohém, dekadens és előremutató berlini művészeti életet mutatják meg, hanem a korra ugyanúgy jellemző nyomort, erőszakot és a jelen lévő háborús traumákat is. Az új évad ráadásul 1929 őszén, a nagy gazdasági világválság előestéjén játszódik, és hangsúlyos szerepet kapnak az egyre vérmesebb nácik és a velük összejátszó, militarista porosz katonai elit is.
Berlin még sosem volt ilyen romlott, és jól áll neki
Minden idők legdrágább német nyelvű sorozatán tényleg meglátszik a ráfordítás, kár, hogy néha maguk az alkotók akarják kizökkenteni a nézőket az élményből.
Ebben a közegben kell érvényesülnie Gereon Rath detektívnek (Volker Bruch), akinek ráadásul a magánélete is romokban hever, és egy titokzatos gyilkosságsorozat nyomába ered, ami a filmiparban szedi áldozatait. Mindeközben néhány egyéb szál is bonyolódik a korábbi évadokból megismert szereplőkkel, és kérlelhetetlenül forog a történelem kereke, ahogy azt megszokhattuk. A gond csak az, hogy az előző évadokkal ellentétben itt a fő rejtély sajnos egy, a Babilon Berlinhez méltatlanul bugyuta idétlenség, csuklyás gyilkossal, miközben kevesebb a külső kép, nincs már annyi lehetőség rácsodálkozni a korabeli Berlinre, és most is akadt egy-két szörnyen kiagyaltnak tűnő jelenet (például lemásolják a híres orgiajelenetet a Tágra zárt szemekből). A romlás viszont csak az első két évadhoz képest feltűnő, mert amit szeretni lehetett a sorozatban, annak a nagy része most is megmaradt: se szeri, se száma a történelmi és kulturális utalásoknak; megváltoztatott nevekkel ugyan, de beemelik a történetbe a Horst Wessel-gyilkosságot, és feltűnik benne most is pár létező történelmi alak, von Papentől kezdve a korszak emblematikus politikusáig, Gustav Stresemannig, az ő temetése alatt játszódik a sorozat egyik legfeszültebb, legjobban sikerült jelenete.
Sokat segít, hogy az előző évadokból megismert, fontosabb karakterek többségét viszontlátjuk: az emancipált Charlotte (Liv Lisa Fries) élete most sem lesz könnyebb, de még fontosabb szerep hárul rá a bűnügyi osztályon, és a Rathtal való románcuk is további lendületet kap, miközben folytatódik a Benda kormánytanácsost meggyilkoló Greta története is. Wendt ezredes (Benno Fürmann) pedig fő antagonistává lép elő, és ez kimondottan jól áll neki, sőt mintha eleve ezért született volna a forradásos arcával és a hibátlan germán arcélével. Mi magyarok is örülhetünk, hiszen fontos szerep jut emigráns honfitársainknak az évadban, miközben a bécsi Katelbach hírlapíró a szegedi ízekért rajong. A legjobb hír pedig az, hogy ha nem borítja fel a terveket a koronavírus, jövőre forgatják az új évadot, és még jobban megérthetjük majd, hogyan sodródott Németország a nácik karjaiba. Csak reméljük, akkor valami hihetőbb cselekményt választanak majd, hiszen minden regényes túlzásával együtt is a Babilon Berlin fő erénye az volt, el tudta hitetni velünk, hogy ezek a tényekkel kevert fiktív események tényleg megtörténtek. A harmadik évadból viszont pont ebből az érzésből kapunk kevesebbet, ami persze így is több a semminél.
Babilon Berlin, 3. évad, 12 rész, HBO-GO. 24.hu: 7,5/10 (Inkei Bence)
ZéróZéróZéró
Roberto Savianónak már köszönhetünk egy örökérvényű maffiasorozatot, a Gomorrát, amelynek az első két évadában Stefano Sollima is részese volt rendezőként. Az olasz rendező aztán elhagyta a sorozatot, hogy megcsinálhassa a Sicario második részét, majd most újra egy Saviano-mű, a nemzetközi kokainkereskedelmet bemutató ZéróZéróZéró sorozatverzióját irányította, ezúttal azonban már ő volt a sorozat fő alkotója, Leonardo Fasoli (szintén dolgozott a Gomorrában) és Mauricio Katz társaságában. A ZéróZéróZéró témáját tekintve jóval ambiciózusabb a Gomorránál, hiszen az itt is meglévő olasz maffiavonal mellett a kokainbiznisz nemzetközi nagy játékosait is bemutatja, a mexikói eladókat és az amerikai szállítókat (egyedül a fogyasztókat nem látjuk). Sollimának olyan szempontból nem volt könnyű dolga, hogy igazán újat nehéz mutatni ebben a zsánerben, hiszen milliónyi sorozat és film készült már drog- és azon belül kokainkereskedelemről, ezért voltak, akik egyenesen a Gomorra és a Narcos: Mexico remixének is nevezték a sorozatot, mely kissé igazságtalan talán, de jól jelzi a ZéróZéróZéró legfőbb problémáját.
A cselekmény három színtéren zajlik: az elsőben az idős calabriai maffiafőnök egy új kokainszállítmánnyal akarja megerősíteni a hatalmát, ám a saját unokája elérkezettnek látja az időt az üzlet átvételére, és ezért mindent elkövet, hogy a szállítmány sose érkezzen meg a nagyapjához. A mexikói Monterrey városában korrupt zsoldosok dolgoznak egy kokainbáró testvérpárnak, és segítenek elindítani a szállítmányt, amit egy New Orleans-i családi cég juttatna célba. A céget vezető családfő (Gabriel Byrne) azonban belehal egy katonai rajtaütésbe, ezért lányára (Andrea Riseborough) marad a feladat, a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő öccse (Dane DeHaan) pedig apja tilalma ellenére is részt akar venni a földrészeken átívelő műveletben. Ezt az időnként összeérő, három szálat figyelhetjük párhuzamosan, és ami mindháromban közös, az a csodás fényképezés. Így, szobafogságra ítélve pedig pláne tudjuk értékelni, hogy a ZéróZéróZérónak köszönhetően festői képeket láthatunk egymás után Dél-Olaszországból, Mexikóból, Szenegálból vagy éppen az Atlanti-óceánról.
A világhír börtöne is tud kegyetlen lenni
A két leghíresebb nápolyi író egymás ellentéte: Roberto Saviano saját néven leplezte le a maffiát, bujkálnia kell. Elena Ferrante viszont ragaszkodik álnevéhez, hiába próbálják évtizedek óta leleplezni.
A legtisztább dráma egyértelműen a Huntington-kóros Lynwood fiú és a határozott, kemény vezetővé érő nővére kapcsolatában látható, míg az olasz vonal inkább királydráma erkölcsi tanulsággal. A mexikói jelenetek viszont a leghideglelősebbek: Manuel (Harold Torres) pszichopata zsoldosból lesz vezetővé, és ebben egy nincstelen tinédzserekből verbuvált, tökéletes gépezetként mozgó hadsereg segíti. Valamit segíthetnek megérteni abból a pokolból, amit Mexikóra szabadított a kokainkereskedelem, de inkább csak az erőszakosságukkal tűnnek ki ezek a jelenetek, és ez igaz az olasz vonalra is, a legjobban kidolgozott karaktereket és háttérsztorit az amerikai vonalhoz kapjuk. Ez nem jelenti azt, hogy a másik két szál ne lenne izgalmas és ne láthatnánk ott is kiemelkedő színészi alakításokat, ott azonban inkább Paolo Carnera operatőr képeire van utalva a sorozat. A ZéróZéróZéró befejezése alapján akár még lehet folytatása is a Sky, a Canal Plus és az Amazon sorozatának, mely nálunk az HBO-GO kínálatában látható.
ZéróZéróZéró, 8 rész, HBO-GO. 24.hu: 7,5/10 (Inkei Bence)
You (Te), 2. évad
A You első évadával óriási bizniszt csinált a Netflix: a Lifetime-on ment eredetileg, majd a Netflix is megvette a jogokat, és a folytatást már ők gyártották. A téma roppant hálás, hiszen egy szép emberekkel teli, sorozatgyilkosos thrillerről van szó, amiben a főszerepet a Pletykafészekben megismert Penn Badgley kapta. Nagyon buta részleteken csúszott el az első évad (itt írtunk róla), de még így is könnyedén rá lehetett kapni a You-ra, melyben egy angyalarcú könyvmoly gyilkolja a szerelmeit egy furcsa plexi szobában.
A készítők sajnos nem tanulmányozták eléggé a Mindhuntert, hogy egy csavaros sztorit hozzanak össze, de a második évadnál már érezni lehet a Netflix kezét. Úgy indultunk neki a részeknek, hogy ez is egy olyan sorozat lesz, amire ráfüggünk, miközben tudjuk, hogy ezer sebből vérzik. Azonban hamar kiderült, hogy a You-nak sikerült összerántania a forgatókönyvet, hogy ne legyen önismétlő, és meg is tudjon lepni bennünket. Love Quinn (Victoria Pedretti) és az öccse, Forty (James Scully) karaktere telitalálat volt, ahogy az is jót tett a You-nak, hogy New Yorkból átrepültünk Los Angelesbe, hogy újabb gyilkosságokon izguljunk. Persze meg sem közelítheti a Mindhunter színvonalát a young adult műfaja, de egy pillanat alatt le lehet tudni a tíz epizódot, és reménykedhetünk abban, hogy minél előbb jön a következő adag.
You, 2. évad, 10 rész, 2019, Netflix, 24.hu: 7,5/10 (Jánossy Villő)
Atypical (Több, mint normális), 3. évad
A Netflix 2017-ben indult dramedyje, a Több, mint normális (Atypical) harmadik évadában az autizmus spektrum zavarral élő Sam Gardner (Keir Gilchrist) egyetemre jár, ráadásul úgy dönt, kollégiumba költözik. Ez nemcsak számára, de családjának is nagy kihívást jelent. Bár a sztori címszereplője és narrátora az autista fiú, bőven hangsúlyos szerepet kapnak a család többi tagjának a problémái is, szerencsére. Az új epizódokban is folytatódik a szülők párkapcsolati mizériája, valamint Casey, a húg (Brigette Lundy-Paine) szerelmi élete is tovább bonyolódik.
Amellett, hogy Robia Rashid sorozata különösen jól és realisztikusan mutatja be az autizmussal élők (lelki)világát, valamint azt, hogyan tudja ezt kezelni egy közel álló személy, a leghétköznapibb kérdésekkel és problémákkal találkozhatunk a sorozatban, hol komikus, hol egészen drámai hangvételben, legyen szó szakításról, megcsalásról vagy önállósodásról. Az Atypical egyszerre felnövéstörténet, családi melodráma és oktatófilm, éppen emiatt a sokszínűsége miatt szeretjük évadról évadra.
Több mint normális, 3. évad, 10 rész, Netflix. 24.hu: 7/10 (Szántó Eszter)
Avenue 5, 1. évad
Hát, hogy is mondjam. Ezt a sorozatot vagy vallásos rajongással imádni lehet, vagy tiszta szívből gyűlölni, de még azt sem tartom kizártnak, hogy a kettőt egyszerre is lehet valahogyan. Én például nem tudnám megmondani, hogy miért néztem egymás után az epizódokat, miközben minden egyes másodpercben le tudtam volna tépni a saját skalpomat, olyan szinten szenvedtem. Az Avenue 5 ugyanis, melyet Az alelnököt és a Sztálin halálát is jegyző Armando Iannucci írt, és egyes epizódokat rendez is, az abszurd, az angol és a fekete humor határmezsgyéin táncikál, miközben szügyig gázol a trashben, azaz igyekszik annyira rossz lenni, hogy az már jó legyen. Hogy ez mennyire sikerül neki, az erősen ízlés dolga, nálam minden egyes jelenet képes volt kiverni a biztosítékot, de közben azt is tudom, hogy a sorozat behúzott épp elég rajongót ahhoz, hogy még egy évad készüljön belőle, és azon sem lepődnék meg, ha körükben kultstátuszt szerezne. Ez a fajta humor ugyanis vagy nagy kedvenc, vagy… nos, vagy az van, amit én tapasztalok, lásd fent.
A sorozat maga sci-fi komédia, az Avenue 5 nevű luxus utasszállító űrjármű ügyes-bajos dolgait követjük, melyek inkább bajosak, mint ügyesek. A bajok sora ott indul, amikor egy pillanatnyi technikai malőr miatt a hajó elszalasztja a lehetőséget, hogy egy bolygó gravitációs terét felhasználva ráálljanak arra a pályára, amely hazaviszi őket, és az új becslés alapján a néhány hét helyett, úgy néz ki, hogy évekig fog még tartani a csillagközi kéjutazás. Amivel csak az a baj, hogy nincs annyi ellátmány, no meg hogy addig az utasok, ezek az elkényeztetett, hisztis gazdag űrturisták minimum megölik egymást. Hiba hibát követ, emberek halnak meg, de a tragédiákon itt muszáj kínkeserves vicsorral röhögni, a hajót ráadásul egy teljesen őrült feltaláló (Josh Gad) agyatlan döntései mentén egy szakmailag alkalmatlan bábfigura (Hugh Laurie) kormányozza, szóval kicsi az esély arra, hogy ebből az óriási slamasztikából kijöjjön, főleg, hogy a földi segítők sincsenek a helyzet magaslatán. Ezt az egyre jobban elszabaduló szarvihart - a szónak a sorozatot nézve jelentősége lesz! - nézzük mi, nézők, és az alkotók szándéka szerint röhögünk, vagy legalább a homlokunkat fogjuk attól az agyzsibbasztástól, ami történik. Nem merem megígérni, hogy ennek a második évadra is kiteszem majd magam, és teljesen őszintén a karantén idejére is csak a legbevállalósabbaknak ajánlom.
Avenue 5, 1. évad, 10 rész, HBO GO. 24.hu: 5/10 (Bodnár Judit Lola)
Kingdom, 2. évad
Biztos nem vagyok egyedül, és sokan mások is csak most fedezték fel a járványügyi félelmeinkbe egyenesen beletenyerelő Kingdomot, pedig az már a második évadánál jár. Ennél aktuálisabb, mégis veszettül szórakoztató néznivalót ugyanis nehéz volna elképzelni. A Netflix első dél-koreai gyártású sorozata kicsit olyan, mintha a Walking Dead és a Trónok harca ötvözete lenne, csak mindkét amerikai társánál okosabb, feszesebb és stílusosabb. A sztori alapvetése nincs túlbonyolítva: a 16-17. század fordulóján egy rejtélyes kór üti fel a fejét a koreai királyságban, aminek persze a trón körüli hatalmi kavarásokhoz is szoros köze van. A járvány persze jóval durvább, mint a koronavírus, mert ez a kórokozó nem pusztán megbetegíti az embereket, de villámgyorsan rohangáló zombikat csinál belőlük, akik szüntelenül emberi húsra éheznek, így adva tovább a fertőzést.
A Kingdom nagy erénye, hogy a horror- és kalandjelenetek mellett komoly hangsúlyt fektet a történet politikai vetületére is. Ugyan nagyokat túlozva és példázattá egyszerűsítve, mégis elgondolkodtatóan mutatja be, hogy milyen katasztrofális következményekkel járhat a rossz kormányzás egy ilyen válsághelyzetben, és hogy mit jelent egy felelős vezető színrelépése, aki nem a hatalmát akarja bebetonozni, hanem a probléma gyökerét igyekszik megtalálni és kigyomlálni. Még nem az apokalipszis után, a zombifilmekben gyakran látott, szétzilált társadalomban járunk, hanem azon a ponton, amikor a bajjal lehetne kezdeni valamit. A fő feszültség épp abból származik, hogy ezt vajon a birodalmi központban is felismerik-e a gátszakadás előtt.
Ezeket a kérdésfelvetéseket feszes dramaturgiával és rendkívül látványos jelenetekben vitték színre. A Kingdomban ráadásul nem kell nyolc évadot várni az élőholtakkal való nagy összecsapásra, mint mondjuk a Trónok harcában, és még a menetrendszerűen érkező fordulatok is csak helyenként erőltetettek. Az persze sajnos lehet, hogy ez idővel változik. Az idén márciusban debütált második évad vége felé kezdett már olyan érzésem lenni, hogy elindult a sikersorozatoknál szokásos csűrés-csavarás, ahol a történet végtelenné nyújtása fontosabb szempont, mint a belső logika megőrzése. De még így is azt mondom: soha rosszabbat történelmi, zombis szappanoperából! Aki pedig teljes járványügyi hitelességre vágyik, az nézze újra Steven Soderbergh Fertőzését.
A Fertőzés látnoki írója szerint a koronavírust is le fogjuk győzni, csak hallgassunk a tudósokra
A járvány kitörése óta kérdezgetik tőle, hogy használt-e időgépet a forgatókönyv írásakor.
Kingdom, 2. évad, 6 rész, Netflix. 24.hu: 8,5/10 (Jankovics Márton)
Kiemelt kép: Sky/Canal Plus/Premier
