A több éve követelt kereseti statisztikákat tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) - szúrta ki a Népszava. Az újság cikke szerint a mostani adatokban figyelembe veszik a kisebb vállalkozások alkalmazottait, akik jellemzően kevesebbet keresnek, mint a nagy cégek munkavállalói, így 10 ezer forintnál lejjebb húzzák az átlagot.


Ráadásul a KSH publikálta a mediánbér összegét is. Ez a mutató egyes szakértők szerint sokkal jobban mutatja a társadalom jövedelmi viszonyait, minthogy a módszertan szerint nagyság szerint sorba rendezik a fizetéseket, a mediánbár pedig az az összeg, amelynél a dolgozók fele többet, a fele pedig kevesebbet keres.

A Népszava azt írja,

a mediánbér az idén januárban a legalább 5 fős munkahelyeken 332 ezer, az összes munkáltatónál pedig 319 ezer forint volt. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottak felének bruttó fizetése valójában legalább 92 ezer forinttal kevesebb, mint a hivatalos, 411 ezer forintos átlagbér.

Az újság szerint a korábbi hónapot átvizsgálva is arra jutotta, hogy a mediánbér az átlagbér 77-78 százalékát teszik ki.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!