Az Interpol arra figyelmeztet, hogy kiberbűnözők zsarolóvírusokkal céloznak olyan egészségügyi intézményeket, amik kritikus fontosságúak a koronavírus elleni harc szempontjából. Így nem csak anyagi károkat okoznak a hackerek, de emberéleteket is veszélyeztetnek.


Március végén egy londoni kutatócég is esett áldozatul a bűnözőknek, több ezer számítógépüket zárolta zsarolóprogram mielőtt egy koronavírus elleni vakcinát szerettek volna elkezdeni tesztelni. A Hammersmith Medicines Researchöt továbbá azzal zsarolták meg, hogy ha nem fizetnek, a páciensek egészségügyi adatait is közzéteszik. A cég ennek nem tett eleget. Rajtuk kívül több intézmény is tapasztalt kártékony támadásokat a hálózatukon.

A zsarolóvírusok (ransomware) lényege, hogy az áldozat eszközét zárolják a bűnözők, így nem fér hozzá a rajta található fájlokhoz. A feloldókulcsért cserébe váltságdíjat követelnek a hackerek, akik sok esetben a fizetés után sem teljesítik ígéretüket. A kártevő egy csaló e-maillel érkezik, amit látszólag kormányügynökség írt és kártékony mellékletet tartalmaz.

Ezért is unalomig ismételt tanács, hogy semmiképpen ne nyissunk meg addig mellékletet, amíg nem tanulmányoztuk át az üzenetet és nem ismerjük a feladót, több jel is utalhat arra, többek közt a levél nyelvezete is, hogy kamuval van dolgunk.

(Kiemelt kép: GettyImages)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!