Új holdat fedeztek fel a NASA Lucy missziójának keretében - olvasható az űrhivatal oldalán. Az objektumot március 27-én észlelték, az égitest a küldetés legkisebb trójai aszteroidája, a Polymele körül kering.

Azon a napon a kisbolygó egy csillag előtt elhaladva átmenetileg blokkolta annak fényét, ami lehetőséget teremtett a tanulmányozására. A 26, szakértőkből és amatőrökből álló csoport többek között a Polymele helyzetét, méretét és alakját akarta felmérni.

Marc Buie, a Lucy okkultáció tudományi vezetője és a Southwest Research Institute munkatársa szerint két csoport megfigyelésénél valami különös rajzolódott ki.

Az adatok alapján az aszteroidától 200 kilométerre egy objektum található, amelynek egy holdnak kell lennie.

Az égitest 5 kilométer széles lehet, maga a Polymele 27 kilométer átmérőjű.

ANDRZEJ WOJCICKI / Getty Images

A hold nem kap nevet addig, amíg nem sikerül meghatározni pályáját. Az objektum túl közel fekszik az aszteroidához ahhoz, hogy földi vagy bolygónk körül keringű távcsövekkel, csillag előtti elhaladás nélkül megfigyeljék. Ezért az alaposabb megismeréshez meg kell várni, hogy a Lucy 2027-ben megközelítse a Polymelét. A felfedezés pillanatában az aszteroida 770 millió kilométerre járt a Földtől.

A kisbolygók sokat elárulnak a Naprendszer születéséről, és talán a földi élet kezdetének megismerésében is segíthetnek. A NASA ezért kiemelten tanulmányozza ezeket az égitesteket. A Lucy küldetésének keretében eredetileg a fő kisbolygóöv egy és a trójai csoport hat objektumát akarták meglátogatni. Azóta az Eurybates aszteroidánál, illetve most a Polymelénél is találtak egy-egy holdat, a vizsgálandó égitestek száma így kilencre nőtt. A Lucy útja 12 évig fog tartani.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!