Szerdán kellett volna megnyitni az iskolák felsőbb osztályait a lányok előtt Afganisztánban, ám a hatalomgyakorló tálib rezsim váratlanul úgy döntött, ezt mégsem teszik meg. Afganisztánban hivatalosan szerdán kezdődött a tanév, és a tavaly augusztusban hatalomra került iszlamista szervezet korábbi kitartó ígéreteivel szemben mégis a lányok oktatásból való kizárása mellett döntött. A döntést egy tálib illetékes is megerősítette.


A fordulat váratlanul érte magát az oktatási minisztériumot is, amely felkészítette az oktatási intézményeket a lányok szigorú szabályok szerinti beiskolázásra. Az afgán fővárosban, Kabulban és az ország más részein sok felső tagozatos diáklány vissza is tért szerdán az iskola falai közé, de legnagyobb meglepetésükre hazaküldték őket.

A nemzetközi közösség a tálib hatalomátvétel óta sürgeti az ország vezetését, hogy nyissák meg a felső tagozatot a gyereklányok előtt. A rezsim mostani döntése valószínűleg nem nyeri el tetszését a nemzetközi adományozóknak, pedig az ország továbbra is egyre mélyülő humanitárius válsággal küzd. Segélyszervezetek szerint a lépés fokozta az Afganisztán jövőjét övező bizonytalanságot. A tálib rezsim a döntés meghozatalakor a nyugati támogatások megszerzésének reménye és a keményvonalas iszlamisták elvárásai között egyensúlyozott, és a jelek szerint utóbbi felé billent a mérleg nyelve.

Wahídullah Hasmi, a tálibok vezette adminisztráció külkapcsolati és adományozási ügyekkel foglalkozó képviselője az AP-nek azt mondta, hogy a döntést kedden késő este hozták meg.

Nem mondjuk, hogy örökre bezárnak

- mondta az iskolák felsőbb osztályairól Hasmi.

A Norvég Menekültügyi Tanács, amely évente mintegy 20 millió dollárt költ az afganisztáni alapfokú oktatás támogatására, még mindig nem kapott hivatalos választ táliboktól a hatodik osztály feletti lányok osztályainak megszüntetéséről. Berenice Van Dan Driessche a tanács érdekvédelmi vezetője azt mondta, a tizenegy tartományban, ahol jelen vannak, a lányok bementek az iskolába, de hazaküldték őket.

Az ENSZ szóvivője közölte, Deborah Lyons, az ENSZ különleges képviselője csütörtökön megpróbál találkozni a tálibokkal, hogy rávegye őket döntésük megváltoztatására.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!