Már a pályán is balhézott egymással Mané és Sané, amit a fotósok is megörökítettek.


Állítólag összeverekedett az öltőzőben a Bayern München keddi meccse után a csapat két játékosa, írja a Bild. Sadio Manét és Leroy Sanét csapattársaik választották szét, de Sané szája a hírek szerint felrepedt.

A két futballista már a Manchester City elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő közben, a pályán balhézni kezdett egymással, amit több fotó is megörökített. A mérkőzést elveszítő német bajnok nem kommentálta a lap értesüléseit.

A Bild értesülései szerint a nyáron Liverpoolból Németországba szerződő Mané korábban a nemrég kirúgott Julian Nagelsmann edzővel is összerúgta a port, amiért kihagyta a Paris Saint-Germain elleni kezdőcsapatból.

A Bayern keddi 3:0-ás veresége nagy valószínűséggel egyben a kiesést is jelenti a klub számára az idei kiírásból. Ezért is lehetett pattanásig feszült a hangulat már a pályán, később pedig az öltözőben is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!