ABundesliga 7. fordulójában tovább nőtt a különbség a Borussia Dortmund és a Bayern München között. A Dortmund korábban lépett pályára riválisánál és valóságos érzelmi hullámvasutat produkált az Augsburg ellen. A vendégek az első félidő derekán jutottak vezetéshez, amire csak 40 perccel később érkezett válasz.


Ezután indult be igazán a meccs, Philipp Max hamar visszavette az előnyt, amire újfent Paco Alcácer válaszolt, de a 84. percben már - találkozón először - vezetett a hazai csapat Mario Götze góljával.Három perccel később azonban újabb gól esett, ezt az Augsburg lőtte, így a győztes találatra egészen a 96. percig kellett várni - ismét Alcácer volt a megmentő.

Ezek után győzelmi kényszerrel lépett pályára a másik Borussia, a Mönchengladbach ellen a címvédő Bayern München, csakhogy pillanatok alatt két gólt kapott Niko Kovac csapata. A bajorok fojtogató mezőnyfölényben játszottak, de kevés helyzetig jutott a csapat, végül gólt sem lőtt a Bayern - ellenben egy harmadikat kapott.

A bajorokkal 1999 óta először fordult elő, hogy egymást követő nem tudtak megnyerni négy egymást követő mérkőzést.

4 - For the first time since 1999 Bayern have failed to win four competitive games in a row during the Oktoberfest. Crisis. #FCBBMG

- OptaFranz (@OptaFranz) 2018. október 6.

Dárdai Pál Herthája 0-0-t játszott a Mainz vendégeként, a Schalke viszont nyerni tudott Düsseldorfban, míg a Hannover hazai pályán verte a Stuttgartot.

Eredmények - Bundesliga, 7. forduló

Bayern München-Borussia Mönchengladbach 0-3 (0-2)
Borussia Dortmund-Augsburg 4-3 (0-1)
Fortuna Düsseldorf-Schalke 04 0-2 (0-0)
Hannover 96-VfB Stuttgart 3-1 (2-0)
FSV Mainz 05-Hertha BSC 0-0
pénteken játszották:
Werder Bremen-VfL Wolfsburg 2-0 (1-0)

Az állás:
1. Borussia Dortmund 7 23- 8 17 pont
2. Borussia Mönchengladbach 7 15- 9 14
3. Werder Bremen 7 13- 8 14
4. Hertha BSC Berlin 7 12- 7 14
5. Bayern München 7 12- 8 13
6. RB Leipzig 6 10- 9 11
7. FSV Mainz 05 7 4- 4 9
8. VfL Wolfsburg 7 10-11 9
9. FC Augsburg 7 14-13 8
10. 1. FC Nürnberg 6 7-10 8
11. 1899 Hoffenheim 6 10-10 7
Eintracht Frankfurt 6 10-10 7
13. SC Freiburg 6 9-13 7
14. Schalke 04 7 5- 9 6
15. Bayer Leverkusen 6 7-13 6
16. Hannover 96 7 8-14 5
17. Fortuna Düsseldorf 7 5-11 5
18. VfB Stuttgart 7 6-13 5


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!