A másodosztályú csapatban szereplő labdarúgó úgy megverte, hogy sokáig járóképtelen volt, légmellet kapott, pszichológushoz jár, gyógyszereket szed, és még le is százalékolták.


A Blikknek mesélte el a miskolci illetőségű Szabó Krisztián, hogy mi történt két éve, 2022. június 16-án. A Honvéd labdarúgója, Kundrák Norbert és családja fizikailag súlyosan bántalmazta őt.

Kundrákék majdnem mellettük üzemeltettek egy kis cukrászdát, ott történt az eset.

"Van két kutyám, amelyek kiszöktek tőlünk az utcára. Lejjebb volt egy csoportosulás, odaszaladtak a kutyáink haverkodni, de az egyik rögtön vissza is jött a hívásra, a másik pedig lefeküdt, ugyanis megijedt, miután a csoportból néhányan elkezdtek kiabálni mindenféle „szép” dolgot nekünk. Kint volt az udvaron a feleségem, a sógorom, a nővérem és a nagyobbik fiam, én pedig elindultam lefelé papucsban és rövidnadrágban a kutyáért, hogy visszahozzam.

- mondta a lapnak a miskolci lakos.

Ezek után Kundrák anyuka a segítségére siető feleségét is megtámadta, a földre lökte, majd azt kiabálta neki, hogy „dögölj meg, rákos kurva!”.

Azóta a focistát és családtagjait súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében elítélték, de próbaidőn 2 év felfüggesztettet kapott a focista.

– magyarázta a lapnak Szabó, aki azóta el is költözött onnan, ahol ez a súlyos bűncselekmény történt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!