Ismét csoportos nemi erőszak áldozatává vált egy nő az észak-indiai Uttar Prades államban, az áldozat belehalt a sérüléseibe - közölték rendőrségi források csütörtökön. A hírre több politikai párt tüntetést jelentett be.


A 22 éves nőt két férfi rabolta el, akik kábítószert adtak neki, megverték, megerőszakolták, majd riksán hazaküldték. A legalacsonyabb hindu kasztnak számító dalit közösségből származó áldozat belehalt a sérüléseibe. Dév Randzsán Verma rendőrfőnök újságíróknak azt mondta: a férfiakat letartóztatták, és vádat emeltek ellenük nemi erőszak és gyilkosság gyanújával.

A héten több indiai államban tüntetések robbantak ki azt követően, hogy - szintén Uttar Prades államban - kedden belehalt a sérüléseibe egy másik dalit lány, akin négy férfi követett el erőszakot. Jogi Aditjanat, Uttar Prades államminisztere különleges nyomozócsoportot állított fel az ügy kivizsgálására, s bejelentette, hogy az esetet gyorsított eljárásban tárgyalja a bíróság.

Az indiai kormány adatai szerint 2019-ben 32 033 nőt erőszakoltak meg az országban, aktivisták pedig felhívták a figyelmet arra, hogy ez csupán a bejelentett eseteket jelenti, a valódi szám vélhetően sokkal magasabb.

Indiában évente több ezer dalit válik jogsértések és erőszak áldozatává. Az 1,3 milliárdos országban mintegy 200 millió dalit él, akik közt kiemelten veszélyeztetettek a nők. Az országban 2012 óta számos, a nemi erőszakra vonatkozó szigorító jogszabályt fogadtak el, például 20 év börtönre emelték az elkövetőkre kiszabható büntetést azt követően, hogy egy egyetemista lányt többen brutálisan megerőszakoltak egy buszon Újdelhiben.

Kiemelt kép: Az igazság hajnala jelentésű feliratot mutat fel egy férfi az újdelhi Tihar börtön előtt 2020. március 20-án, mielőtt egy csoportos nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett fiatal nő támadói közül négyen végrehajtják a halálbüntetést. A 23 éves diáklányt 2012. december 16-án erőszakolta meg egy hatfős banda egy újdelhi buszon, majd annyira összeverte, hogy az áldozat belehalt sérüléseibe. Az egyik tettes öngyilkos lett, egy másik pedig a bűntett idején kiskorú volt, ezért a társainál enyhébb büntetést kapott. MTI/EPA/Radzsat Gupta


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!