Belehalt égési sérüléseibe Indiában egy nő, aki nemi erőszak áldozata lett, emiatt feljelentést tett, majd miközben a bírósági tárgyalásra tartott, támadói felgyújtották.


Az eset az északi Uttar Prades szövetségi állam Unnao körzetében történt.

A huszonhárom éves nő márciusban tett feljelentést azzal a váddal, hogy két férfi tavaly december tizenkettedikén fegyvert fogott rá és megerőszakolta.

A két gyanúsítottat őrizetbe vették, eljárás indult ellenük, és bíróság elé állították, de a múlt héten óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket.

A nő éppen az egyik bírósági tárgyalásra tartott csütörtökön, amikor, mielőtt vonatra szállt volna, öt férfi, köztük a nemi erőszakkal vádoltak, megtámadta: megverték, megszúrták, majd leöntötték kerozinnal, és felgyújtották.

Az áldozat testfelületének 95 százaléka megégett, de még így is képes volt egy kilométert gyalogolni, és maga hívni a rendőrséget; egy újdelhi kórházba szállították, de pénteken leállt a szíve, és nem tudták újraéleszteni.

Az öt férfit letartóztatták.

Indiában az utóbbi két hétben ez volt a második és országos felháborodást kiváltó nemi erőszak. A déli Haidarábád államban a rendőrség a múlt héten őrizetbe vett négy férfit, mert a gyanú szerint novemberben megerőszakoltak és felgyújtottak egy huszonhét éves nőt.

A rendőrség csütörtök éjjel az elkövetők jelenlétében rekonstruálni akarta a bűncselekményt annak helyszínén. A gyanúsítottak megpróbálták elvenni a rendőrök fegyverét és elszökni, de lelőtték őket.

Indiában csak 2017-ben harmincháromezer nemi erőszak miatt tettek panaszt hivatalosan, ebből négyezer-kétszáz Uttar Pradesben történt.

Kiemelt kép: Manjunath Kiran / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!