A két organizmus szimbiózisban él egymással, ami azt jelenti, hogy szükségük van a másikra az életben maradáshoz. A kutatók korábban úgy vélték, hogy a különleges kapcsolat mintegy 60 millió éve alakult ki, egy új vizsgálat szerint ugyanakkor már jóval korábban, nagyjából 160 millió éve - számol be a BBC.

A felfedezés azt is jelenti, hogy a korallokban élő algák az évmilliók során drámai eseményeket vészeltek át.

Ide tartozik az a tömegkihalás is, amely kipusztította a dinoszauruszokat.

A szakértők régóta attól tartanak, hogy a korallokban fellelhető parányi organizmusok túl érzékenyek a környezeti változásokra. Mikor a víz hőmérséklete változik, az algák kiköltöznek a virágállatokból, emiatt pedig azok elfehérednek. Ez a jelenség figyelhető meg évek óta a Nagy-korallzátonynál. Bár a rövidebb fehéredésből a korallok képesek felépülni, az algák tartósabb kiköltözése végzetes lehet számukra.

Az új elemzésben a nemzetközi kutatócsapat a virágállatokkal szimbiózisban élő algák sokszínűségét mérte fel. A Symbiodinium nemzetséget tanulmányozva aztán a szakértők felfedezték, hogy a csoport a véltnél sokkal változatosabb.

A DNS-analízis végül felfedte, hogy a nemzetség jóval a dinoszauruszok kihalása előtt, a középső jura korban jelent meg.

Kép: Thinkstock

Todd LaJeunesse, a Pennsylvaniai Állami Egyetem munkatársa és az új tanulmány vezető szerzője szerint a mikrobák eredetének felfedezése komoly eredmény. A szakértő hozzátette, sokkal idősebbek a vártnál, ez pedig azt jelenti, hogy a szimbiózis is igen ősi.

Az új adatok kiemelten fontosak a klímaváltozás korában. Ahhoz, hogy megértsük, milyen jövő vár a korallzátonyokra, elengedhetetlen, hogy megismerjük a múltjukat is.

LaJeunesse friss eredményeiket viszonylag pozitívan értékelte. A kutató szerint a korallok még sokáig fennmaradhatnak, igaz, az éghajlatváltozás üteme miatt az ökoszisztémában betöltött szerepük összeomolhat.

A kutatók következő célja az, hogy külön-külön is megvizsgálják a Symbiodinium fajait, illetve az egyes algákhoz tartozó korallokat. Remélhetőleg így jobban fel tudják majd mérni az élőlények ellenállóságát.

Kiemelt kép: Thinkstock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!